Szorosnak indult, sima lett a vége: kikapott a Fehérvár az osztrák hokiligában

AZ ELSŐ KÉT MÉRKŐZÉS szoros csatát hozott a Fehérvár és a Klagenfurt negyeddöntős párharcában, az első találkozót 3–0-ra nyerte meg az osztrák gárda, míg a másodikat 2–1-re a magyar együttes.
Az előzmények ellenére csütörtök este igazi gólparádét rendezett a két csapat az első harmadban, összesen annyi gólt született, mint eddig a két mérkőzés alatt: hat. A forgatókönyv pedig hasonló volt végig, a hazaiak kerültek lépéselőnybe, majd jött a fehérvári egyenlítés, és a gólparádé már húsz másodperc után megkezdődött. A vendégek részéről Trevor Cheek egy bombagóllal jelentkezett, valamint Darren Archibald és Hári János is betalált, utóbbi bő egy perccel a szünet előtt egalizált. Sok hibával játszott mindkét együttes, egyik oldalon sem volt annyira feszes a védekezés, mint eddig.
Bár az első harmad végén az egyenlítés révén a lélektani fölény talán a Volánnál volt, ismét egy gyors góllal indította a játékrészt a Klagenfurt, és ezt a lendületet ezúttal tovább is vitte a piros-fehér együttes. A Fehérvár nagyon sok esetben beszorult, a hazaiak sokszor át tudtak szaladni a magyar csapaton. Tíz perc alatt három gólt kapott a Ted Dent gárdája, és bár játékban is jobban pörgött a KAC, a szerencse sem állt a vendégek mellé, két alkalommal is védőről pattant be a pakk. Anze Kuralt, valamint Justin Richards kezében ott volt a szépítés, de aztán egy rohanásból Daniel Obersteiner megszerezte a hetedik hazai gólt is. Kapust cserélt a fehérvári stáb, Rasmus Reijola helyét a fiatal Hegedüs Levente vette át.
Az Erste Ligában már a FEHA19 színeiben bizonyító kapus nem unatkozott az utolsó húsz percben, bár a játékosok időnként inkább a verekedéssel törődtek, mint a játékkal. Hegedüs sem úszta meg kapott gól nélkül, a hajrában kettős emberhátrányban talált be a KAC. Az elrontott második harmaddal súlyos, 8–3-as vereséget szenvedett el a Fehérvár.
JÉGKORONG
Osztrák liga, negyeddöntő, 3. mérkőzés
Klagenfurt (osztrák)–Hydro Fehérvár AV19 8–3 (3–3, 4–0, 1–0)
Klagenfurt, 4400 néző. Vezette: Piragic (horvát), Schauer, Nothegger (mindketten osztrákok), Zgonc (szlovén).
KAC: Dahm – Teves (2), Nickl 1 / Jensen 1 (1), Preiml / Sablattnig, Maier (1) / Waschnig – Schwinger 1 (2), Mursak 1 (1), Petersen 2 (4) / Fraser, van Ee, Moyle / Witting, Herburger, Hochegger / Obersteiner 1 (1), Kempe (2), From 1 (1). Edző: Kirk Furey
FEHÉRVÁR: Reijola (Hegedüs) – Andersen (1), Messner (1) / Stipsicz, Campbell / Kiss R., Horváth Donát / Falus – Erdély, Richards, Gerlach / Archibald 1 (1), Hári 1, Cheek 1 (2) / Kulmala, Németh K., Kuralt / Ambrus Cs., Mihály, Magosi. Edző: Ted Dent
Kapura lövések: 48–31
Emberelőny-kihasználás: 5/1, ill. 3/0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Klagenfurt javára








