Jégkorong: húszéves álom vált valóra Pestszentlőrincen

F. B.F. B.
2025.09.05. 22:13
null
Ünnepélyesen átadták a sportcsarnokot a 18. kerületben (Fotó: Dömötör Csaba)
A főváros 18. kerületében megnyitotta kapuit az új jégcsarnok, amely az iskolai oktatás mellett a nagyközönséget is szolgálja, és amellyel az önkormányzat húszéves álma vált valóra.

 

PÉNTEKEN ADTÁK ÁT a Lőrinci Jégcsarnokot a 18. kerületben, az ünnepélyes megnyitóra kínai és német delegáció is érkezett, és a Dohnányi Ernő Zeneiskola diákjai tartottak zenés-táncos bemutatót. Köszöntőjében Schmidt Gábor sportigazgatásért és sportfejlesztésért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a Sportoló Nemzet program keretében minél több embert igyekeznek a sportolásnak megnyerni, és mivel elkezdődött a Sportoló Nemzet tanév, a jégcsarnok kiváló lehetőség arra, hogy minél több kerületi tanuló mozoghasson itt. Hozzátette, hogy gazdaságosan fenntartható létesítmény épült, alacsony rezsiköltséggel, így a megmaradó forrásokat az élsportra lehet fordítani.

Szaniszló Sándor polgármester szerint az önkormányzat húszéves álma sok reményteli és kevésbé derűs időszak után valósult meg, és szeretné, ha egyszer ebből a létesítményből indulva mutatkozna be valaki a magyar jégkorong-válogatottban.

A jégcsarnok összesen 700 millió forintból épült meg, amelyhez a Magyar Jégkorongszövetség és az önkormányzat is fele-fele arányban járult hozzá. Az építkezés 2024 februárjában kezdődött, jó egy év alatt készült el a létesítmény. A Városgazda Utánpótlás Akadémia műszaki igazgatója, Jaseri Márk Habib kérdésünkre hozzátette, hogy a kis méretű, de kompakt jégcsarnok az iskolai oktatás mellett a nagyközönséget is szolgálja, továbbá – Üllő és Budapest helyett – itt fognak edzeni és különböző tornákat játszani a 2017-ben alakult VUA Pandák egyesület sportolói az U8-as korosztálytól egészen az U14-ig. A cél, hogy a lehető legtöbb, akár több ezer gyermeket nyerjenek meg a sportág számára.

Az ünnepélyes szalagátvágás után az egybegyűltek jégtánc-, illetve korcsolya- és hokibemutatót láthattak.  

Legfrissebb hírek

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
Tegnap, 7:04

Varga Arnold teljesen egészségesen várja a rajtot az Erste Ligában

Jégkorong
2026.08.06. 11:48

Erste Liga: ötszörös bajnok csatárt igazolt a DEAC

Jégkorong
2026.08.04. 13:49

Svédországban várnak új kihívások Pázmándi Zsófiára

Jégkorong
2026.08.03. 08:48

Jégkorong: teljessé vált az FTC kerete

Jégkorong
2026.07.31. 18:56

Szongoth Domán: Remélem, Kanada is az otthonommá válik

Jégkorong
2026.07.29. 13:57

Szongoth Domán a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
2026.07.28. 22:34

A DEAC jégkorongcsapata 21 éves, ponterős játékossal erősített

Jégkorong
2026.07.28. 16:38