„Oscar-díjat” kapott Odnoga Lotti a szlovákok elleni mozdulatáért

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.07. 18:41
Odnoga Lotti (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint ismert, 3–1-re győzött Szlovákia ellen a magyar női jégkorong-válogatott a bremerhaveni olimpiai selejtezőtorna első fordulójában. Győztes gólunk szerzője, Jókai-Szilágyi Kinga és Odnoga Lotti a Sportrádiónak beszélt a nemzeti csapat egyik furcsa szokásáról, ugyanis a hátvédedző, Delaney Collins ötlete alapján meccsről meccsre kiosztják a legjobb mozdulatot, trükköt bemutató játékosnak az Oscar-díjat.

Jókai-Szilágyi Kinga elmondta, a mérkőzés után az öltözőben megválasztották a csapat legjobbját, aki a kapus, Németh Anikó lett, majd Odnoga Lottinak adták át az „Oscar-díjat”.

Odnoga Lotti az „Oscar-díjjal” (Forrás a Magyar Jégkorong Szövetség )

„Sokat edzettünk nyáron és nagy hangsúlyt fektettünk az ügyességre, a korongkezelés fejlesztésére. Jégkorongban nem annyira szokták figyelni, de például úgy játszod meg a korongot, hogy balra nézel és jobbra adod, hogy kijátszd az ellenfeled a mozgásoddal, azaz hogy hogyan adod el a passzokat, lövéseket. Ez az »Oscar-díj« annak jár, aki a legjobban »színészkedett« ilyen passzokkal, lövésekkel, mozdulatokkal, cselekkel, és ezt a díjat minden meccs után kiosztjuk” – mondta a Sportrádiónak Odnoga Lotti, aki a csapat egyik legfiatalabb játékosától, Hajdú Lilitől örökölte meg a nem szokványos elismerést.

„Nagyon jólesett, amit mondott a csapat előtt, mert nagyon tetszik neki a játékom és néha nem hiszi el, milyen mozdulatokat tudok húzni. Néha én is izgulok, de nem tudnék ilyen magabiztosan játszani, ha nem tudnám, hogy van egy olyan hátvédpár, olyan csatárok és kapus mögöttem, akik ott vannak és segítenek, ha történik valami” – zárta szavait Odnoga.

NŐI JÉGKORONG OLIMPIAI SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, BREMERHAVEN
MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 3–1 (0–0, 1–1, 2–0)
Bremerhaven, 494 néző. V: Mantha, McKenna (mindketten kanadaiak), Cheyroux (francia), Zach (kanadai)
MAGYARORSZÁG: NÉMETH A. – Baker, Odnoga / Kiss-Simon, MAYER (2) / Németh B., Hajdú / Cservjacsenko – Garát-Gasparics 1, Heizl, Kreisz E. (1) / Dabasi, HUSZÁK 1, Seregély Míra / Pázmándi, Leidt, Metzler / Williams H., Horváth I., Jókai-Szilágyi 1. Szövetségi kapitány: Pat Cortina
SZLOVÁKIA: RISIANOVÁ – Leskovjanská, Kosecká / Janeková, Suliková / Bednarik, Drábeková / Plankenaurová, Galisová – HLINKOVÁ 1, Halusková (1), Tóthová (1) / Lopusanová, Kúbeková, Nemeceková / Paulínyová, Fancovicová, Benáková / Istocyová, Glasiková. Szövetségi kapitány: Miroslav Mosnar
Kapura lövések: 38–26
Emberelőny-kihasználás: 4/1, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Pat Cortina: – Nehéz meccsre számítottam, Szlovákia jó csapat, és az ország utánpótlása is nagyon erős. Sok játékosuk az EWHL-ben szerepel, ahogy nálunk is, ezért különösen nagy a rivalizálás a csapatok között. Nagyon jó munkát végeztünk, a mérkőzés legnagyobb részében mi irányítottunk, és öt az öt ellen szinte végig jobbak voltunk. Elégedett vagyok a hozzáállásunkkal, és a kitartásunkkal. Természetesen van még hova fejlődnünk, de jó első fellépés volt.
Miroslav Mosnar: – A gólok hiányoztak, az első félidőben egész jól játszottunk, a másodikra Magyarország nagyobb fölénybe került. Hiába szereztük meg a vezetést, hamar kiegyenlített az ellenfél, a periódus végén pedig kimaradtak a helyzeteink. Kicsit egyszerűbben kell játszanunk a jövőben, és több gólt kell lőnünk egynél, ha nyerni akarunk.

A másik mérkőzésen: Németország–Ausztria 2–0

 

Legfrissebb hírek

„Percekig csak sírni tudtunk, annyira örültünk” – Szabados Dóra a magyar ritmikus gimnasztika sporttörténelmi sikere után

Egyéb egyéni
17 órája

Kemény Dénes szerint fantasztikus gondolkodása volt a három olimpiát nyerő válogatottnak

Vízilabda
2025.06.14. 21:01

Imre Bence: Nem csalódás a negyedik hely a Kiellel

Kézilabda
2025.06.13. 18:14

Csak ősszel lesz pontos helyszíne a magyarországi női jégkorong-világbajnokságnak

Jégkorong
2025.06.12. 14:00

Boczkó Gábor: Nem lehet ugyanazzal a csapattal vívni éveken keresztül, mert az ellenfeleknek kiszámíthatóak leszünk

Egyéb egyéni
2025.06.11. 18:59

Hullámvasút volt ez az idény Odnoga Lotti számára

Jégkorong
2025.06.11. 10:50

Angyal Dániel távozik a Marseille-től, de még nem tudni, hol folytatja

Vízilabda
2025.06.10. 17:57

Szabó László a dél-amerikai körútjáról beszélt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.06.07. 12:23
Ezek is érdekelhetik