A csehek hét gólt ütve megverték a hibátlan svédeket, míg Svájc a címvédő Kanada kiejtésével jutott be a hoki-vb döntőjébe

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.05.25. 17:06
Lukás Sedlák két gólt ütött a cseh csapatban (Fotó: Getty Images)
A házigazda Csehország válogatottja 7–3-ra legyőzte az elődöntőbe hibátlan mérleggel érkező Svédországot a jégkorong-világbajnokság szombati játéknapján, és bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Svájc lesz az ellenfele: a helvétek ugyanis szétlövéssel kiejtették a címvédő Kanadát az esti mérkőzésen!

 

CSEHORSZÁG–SVÉDORSZÁG 7–3

A svédek mind a nyolc korábbi mérkőzésüket megnyerték ezen a világbajnokságon, ennek megfelelően ők ütötték az első gólt, sőt 2–1-re is ők vezettek – és aztán elvesztették a fonalat.

A cseh válogatott második egyenlítő gólja csupán másfél percet váratott magára, majd a második harmadban már szünet nélkül tombolhatott a prágai aréna többségi tábora: három percen belül három gólt ütöttek a házigazdák, és hiába lőttek kapura többet a svédek továbbra is (40:23 volt a végső arány), Lukás Dostál kiváló formában védett, megtámasztotta csapatát.

Elöl pedig szinte minden bejött a cseheknek; majdnem olyan sok gólt ütöttek, mint amennyit a háromkoronások az előző nyolc meccsükön összesen kaptak – és volt némi szerencséjük is, vezető góljukat a játékvezetőn irányt változtató korongból szerezték…

Dominik Kubalík két góllal és egy assziszttal, Martin Necas egy góllal és három assziszttal járult hozzá a szép győzelemhez, és a harmadik periódusban Lukás Sedlák is duplázott, két megugrásból is pimasz gólokat ütött.

Csehország a 2010-es diadala óta először játszhat világbajnoki döntőt.

SVÁJC–KANADA 3–2 – szétlövéssel

A sokkal nagyobb csatát hozó második elődöntőt erősen kezdték a svájciak, 17–8-ra nyerték az első harmad „kapura lövési versenyét”, de ami ennél sokkal fontosabb: Kevin Fiala, majd Nino Niederreiter is gólra váltott egy-egy emberelőnyt – előbbi hatalmas felső sarkos bombával, utóbbi némi szerencsével, megpattanó lövéssel.

A második harmadban kellett a mázli a kanadaiaknak is a szépítéshez, Brandon Tanev kapu felé kanalazott korongja egy svájci korcsolyáról csúszott a gólvonal mögé. Ekkorra már változott a játék képe, a harmadik húsz percben pedig szinte billent a pálya – kevés kivétellel mindig a svájci kapu előtt járt a korong. A tengerentúliak beszorították ellenfelüket, három perccel a vége előtt emberelőnybe kerültek, és a csapatkapitány, John Tavares, az osztrákok elleni emlékezetes csata eldöntője éles szögből a kapuba lőtt Leonardo Genoni kapus lába között (2–2).

Az utolsó percben a svájciak elcserélték magukat, Kanada újra emberelőnybe került; a fór nagyobbik része áthúzódott a tízperces hosszabbításra, de négy a három ellen sem született gól. Ugyanez megismétlődött a másik oldalon, a rossz kanadai cseréért járó két előnypercüket a svájciak sem tudták kihasználni.

A döntés a szétlövésre maradt: az első rákorcsolyázó, Connor Bedard Kanadának szerzett vezetést, de a folytatásban már csak a svájciak céloztak jól: Kevin Fiala egyenlített, a negyedik sorozatban Sven Andrighetto a vezetést is megszerezte – mindez Genoni védéseivel és egy kanadai kapuvassal mixelve azt jelentette, hogy Svájc kiejtette a címvédőt, és készülhet a csehek elleni vasárnapi döntőre.

Svájc eddig háromszor szerzett ezüstérmet hoki-vb-n (aranyat még soha), legutóbb 2018-ban játszott döntőt, akkor Svédország győzte le.

JÉGKORONG
VILÁGBAJNOKSÁG, PRÁGA
ELŐDÖNTŐ
Csehország–Svédország 7–3 (2–2, 3–1, 2–0)
Svájc–Kanada 3–2 (2–0, 0–1, 0–1, 0–0, 1–0) – szétlövéssel

A VASÁRNAPI PROGRAM
DÖNTŐ
20.20: Csehország–Svájc
A 3. helyért
15.20: Svédország–Kanada

 

Legfrissebb hírek

Hollandia, Izrael és Olaszország továbbjutott a női póló Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 22:30

Izland pontot vesztett Svájc ellen, a horvátok nyertek a szomszédok ellen a kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.27. 17:43

Amerikai színekben folytatja Ilya Kharun kétszeres olimpiai bronzérmes úszó

Úszás
2026.01.26. 19:33

Rossz kezdés után a horvátok fordítottak Svájc ellen a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 22:12

Hétgólos hátrányból felálltunk, de a győzelem nem jött össze Svájc ellen

Kézilabda
2026.01.23. 19:36

Drámai meccsen játszott döntetlent Litvánia és Csehország a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.22. 21:25

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Hiába a szegedi Frimmel 9 gólja, a németek legyőzték Ausztriát

Kézilabda
2026.01.15. 22:16
Ezek is érdekelhetik