Sofron István öltözői beszéde is kellett ahhoz, hogy felszívja magát a magyar válogatott

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2024.04.20. 09:43
null
Győzelemmel avatta fel a magyar férfi jégkorong-válogatott az új Alba Arénát, a norvégok elleni 2–1-es siker után a két gólszerzővel, Terbócs Istvánnal és Papp Kristóffal beszélgetett az NSO Tv.

„Nem is gondoltam erre, a harmadszüneti interjú közben hívták fel a figyelmemet, hogy én lőttem az első gólt az Alba Arénában. Akkor esett le, hogy jaj, tényleg – akkor egy kicsit megmelengette a szívemet, főleg fehérvári játékosként” – mondta Terbócs István, akit elsőként ünnepelhetett gólszerzőként az Alba Aréna közönsége. 

„Óriási érzés, óriási fíling, nagyon jó ez az aréna, az avató pedig mesebeli volt, ez így volt megírva. Élmény itt játszani” – ezek már Papp Kristóf szavai, aki a válogatottunk második és egyben győztes gólját is szerezte a norvégok elleni felkészülési meccsen. 

Míg a lengyelek elleni két vereséget követően borúlátóak lehettünk, a szintén A-csoportos norvégok elleni teljesítményre lehet építeni. Videónkban a két játékos arról is beszél, mi változott meg a csapat körül az utóbbi egy hétben, és milyen szerepe volt a változásokban annak, hogy Sofron István csatlakozott a kerethez. 

Jégkorong
2024.04.19. 23:50

Címlapsztori: megnyitotta kapuit a várva várt Alba Aréna

A létesítmény hokimeccsen 6000 néző befogadására alkalmas, de ez a szám egyéb rendezvényeken 8250-ig is feltornázható.

JÉGKORONG
Férfi felkészülési mérkőzés, Székesfehérvár, Alba Aréna
Magyarország–Norvégia 2–1 (1–0, 1–1, 0–0)
Alba Aréna, 5238 néző. V: Korbuly, Mach, Kocsány, Muzsik. 
MAGYARORSZÁG: BÁLIZS – Fejes, Stipsicz / Kiss R., Nilsson H. (1) / Garát, Ortenszky / Horváth M. – Varga B., Hári J., Sofron / Papp K. 1, Sebők, Galló / MIHÁLY ÁKOS (1), Németh K., TERBÓCS 1 (1) / Nagy Krisztián, Nemes, Sárpátki / Ambrus G. Szövetségi kapitány: Donald MacAdam
NORVÉGIA: Arntzen – Engebraten, Hansen / Andersen (1), Bjercke / Krogdahl, Kasastul / Lalande, Nilsen – Berg-Paulsen, Ostrem, Öby-Olsen / Hermansson, Knold, Opsahl / Elvsveen, Bakke (1), Granholm 1 / Edvardsen, Strandborg, Tangen. Szövetségi kapitány: Tobias Johansson
Kapura lövések: 28–34. Emberelőny-kihasználás: 3/2, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Donald MacAdam: – Igazán nagy erőfeszítéssel játszott a csapat. Keményen dolgoztunk a héten, igyekeztünk, hogy minden, amit elvárunk, teljesen világos legyen a játékosoknak, és ezúttal sikerült majdnem mindent jól végrehajtani. Sok apró dologban fejlődtünk a legutóbbi edzőmeccsünkhöz képest. Kezd összeállni a csapat, a legjobb játékosunk még mindig Bálizs Bence volt, de elégedett voltam mindkét másik csapatrésszel.
Tobias Johansson: – A magyarok nagyon motiváltan léptek jégre ebben a fantasztikus új arénában. Mi nem azon a szinten játszottunk, amit szerettem volna látni a csapatomtól. Szenvedtünk a korcsolyázással és a passzolással. Közelebb kell kerülnünk ahhoz, amilyen jól egyébként tudunk jégkorongozni. Minden játékosnak fejlődnie kell szombatig.

 

Legfrissebb hírek

Hét olimpián induló, kétszeres aranyérmes evezősüket gyászolják a norvégok

Egyéb egyéni
2026.07.22. 16:05

Öt-öt pozitív és negatív meglepetéscsapat a labdarúgó-világbajnokságról

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:34

Csalódást keltő németek és várakozásokat felülmúló norvégok – öt-öt pozitív és negatív meglepetéscsapat

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:07

Strandröplabda Nemzetek Kupája: meg sem álltak a lettek az aranyéremig

Röplabda
2026.07.19. 20:09

Franciaországban kezdi a Nemzetek Európai Kupája-idényt a hokiválogatott

Jégkorong
2026.07.16. 18:41

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Közeleg Oslóhoz a – nem vicc! – „Ro Ro Ro Ro Airlines” gépe

Foci vb 2026
2026.07.13. 18:00

Vb 2026: késik a norvég hősök gépe, később kezdődhet az ünneplés

Foci vb 2026
2026.07.13. 16:12