Osztrák hokiliga: megint kikapott Klagenfurtban a Fehérvár

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2024.02.13. 21:59
Tim Campbell (balra) egy gólpasszal szállt be a közösbe
Négyből négyszer nyert a Klagenfurt a Volán ellen az idényben, ezzel a sikerrel gyakorlatilag biztossá vált, hogy a rekordbajnok piros-fehérek megnyerik az osztrák bázisú liga alapszakaszát.

 

Főszereplők voltak a Hydro Fehérvár AV19 játékosai a múlt heti olimpiai selejtező tornán, főleg Spanyolország és Litvánia ellen. Összesen tizenhét pontot szereztek ezen a két mérkőzésen, igaz, a sorsdöntő japánok elleni összecsapáson ők sem brillíroztak. Az OST azért is érdekes volt, mert a válogatott kispadján másodedzőként ott volt a Volán vezetője, Kiss Dávid is, akinek irányításával egyelőre stabilan teljesít a Fehérvár. Másodikként várta a magyar csapat a játéknap rangadóját, amelyen a listavezető és rekordbajnok Klagenfurt otthonában lépett jégre.

Az osztrákok eddig az idény mindhárom mérkőzésén legyőzték a Volánt, az alapszakasz-győzelemért azonban mindenképp szükséges lett volna megtörni ezt a sorozatot. Ennek szellemében támadóan léptek fel a székesfehérvári játékosok, és már a harmadik percben előnybe is került a magyar csapat. A közelmúltban szenzációs formában jégkorongozó Mihály Ákos sebesen korcsolyázott be a támadóharmadba, majd megpróbált a középen érkező csapattárshoz passzolni, csakhogy egy blokkoló védőről visszapattant elé a korong, a hazai kapus pedig nem tudta elég gyorsan követni a pakk útját, így Mihály az üresen tátongó rövid sarokba lőhetett. Az eredmény nem változott az első dudaszóig, a játék kiegyenlített volt, Olivier Roy-nak kevés dolga volt, de amikor próbára tették, állta a sarat.

A középső játékrészben aztán magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Klagenfurt, amelynek alig több mint fél percet követően gól lett az eredménye. Magosi Bálint révén azonban újra vezetett a magyar csapat, csakhogy a hazaiaknak újabb két válasza volt a Volán-gólra, és negyven perc után már egygólos vezetés tudatában korcsolyázhattak az öltözőbe. Nem sokkal a szünet után emberhátrányba került Kiss Dávid együttese, majd egy elhozott buli után két gyors passz és negyedik klagenfurti találat következett. Hiába végezhetett el büntetőt Hári János, nem sikerült felzárkózni az osztrákokhoz, így a rekordbajnok negyedszer is legyőzte a Volánt az idényben, és majdnem biztossá tette, hogy megnyeri az alapszakaszt.

JÉGKORONG
OSZTRÁK HOKILIGA
KLAGENFURTER AC (osztrák)–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 5–2 (0–1, 3–1, 2–0)
Klagenfurt, 4254 néző. V: Hronsky (szlovák), Ofner (osztrák), Durmis, Konc (mindketten szlovákok)
KLAGENFURT: Dahm – Unterweger, JENSEN (3) / Strong, D. Maier (1) / Sablattnig, Vallant / Obersteiner, Preiml – GANAHL 1 (1), MURSAK 2 (1), PETERSEN 1 (1) / Bischofberger, Hundertpfund (1), Fraser / HAUDUM (2), Herburger, Gomboc 1 / Witting, van Ee, Hochegger. Edző: Kirk Furey
FEHÉRVÁR: O. Roy – C. Robertson (1), T. Campbell (1) / Stipsicz, Phillips / Fournier, Nilsson H. / Kiss R.– Magosi B. 1, Hári J., Kuralt (1) / MIHÁLY ÁKOS 1, Bartalis I. (1), Leavens / Atkinson, McGauley, Terbócs / Ambrus G., Németh K., Laberge. Edző: Kiss Dávid
Kapura lövések: 37–27. Emberelőny-kihasználás: 2/2, ill. 3/0

 MGYHGYHVVL–KGk 
1. Klagenfurt4528368173–99+7496 
2. Fehérvár AV1944262313142–122+2085 
3. Salzburg44226412133–103+3082 
4. Bozen Südtirol4421518127–114+1373 
5. Linz44185813143–113+3072 
6. Villach44195416147–131+1671 
7. Innsbruck44177614127–124+371 
8. Pustertal Wölfe45185517134–132+269 
9. Olimpija Ljubljana44175418137–132+565 
10. Vorarlberg45173322144–146–260 
11. Vienna Capitals4597722109–161–5248 
12. Asiago4475923112–178–6640 
13. Graz446542984–157–7332 
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik