Férfi jégkorong: A speciális játékok jól működtek – Kiss Dávid

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.10.04. 10:24
Kiss Dávid vezetőedző szerint többek között a speciális játékok, az emberelőnyök és emberhátrányok során mutatott jó játék segítette győzelemre kedd este a Hydro Fehérvár AV19 csapatát, amely a Villach otthonában nyert 2–1-re és ezzel sorozatban negyedik sikerét aratta az osztrák jégkorongligában (ICEHL).

A hat győzelemmel és két vereséggel a tabella harmadik helyén álló székesfehérvári együttes a villachi találkozón a második harmadban jutott vezetéshez, a záró játékrészben aztán egyenlített a rivális, de Magosi Bálint emberelőnyös góljával visszavette a vezetést a csapat, és annak ellenére megőrizte előnyét, hogy az osztrák gárda kettős emberelőnyben is játszhatott.

„Nagyon hosszú buszút után nagyon jól kezdtünk, agilisak voltunk. Pontosan úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna” – mondta a szakember a klub Facebook-oldalán megjelent videóban, hozzátéve, hogy a második harmadra „felébredt” a Villach, ebben a szakaszban mindkét csapat fegyelmezetten játszott és több gólhelyzetet kidolgozott.

A tréner szerint kulcsfontosságú volt a záró harmadban a kettős emberhátrány, mely során Horváth Dominik nagyokat védett, a három mezőnyjátékos önfeláldozóan játszott, a sikeres védekezés pedig hatalmas erőt adott minden játékosának a hajrára.

„A speciális játékaink ma nagyon jól működtek. Nem kaptunk gólt emberhátrányban és lőttünk egyet emberelőnyben, ami eldöntötte a mérkőzést, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk” – zárta értékelését Kiss Dávid.

A Fehérvár legközelebb pénteken lép jégre Linzben, majd vasárnap az Olimpija Ljubljanát fogadja.

Legfrissebb hírek

Nagy Krisztián: A BJA-hoz húzott a szívem

Jégkorong
2026.08.07. 13:17

ICEHL: a keret utolsó helyéért küzdhetnek a FEHA19 fiatal tehetségei

Jégkorong
2026.08.04. 08:29

Októberben csap össze először a két magyar csapat az ICEHL alapszakaszában

Jégkorong
2026.07.27. 18:16

Erste Liga: lassan összeáll a FEHA19 kerete

Jégkorong
2026.07.27. 11:30

Mihály Ákos új fejezetet nyit a karrierjében

Jégkorong
2026.07.18. 07:43

Halász Béni nehéz időszak után bizonyítana Fehérváron

Jégkorong
2026.07.08. 09:08

A magyar és a fehérvári hoki legendájára emlékeznek

Jégkorong
2026.06.17. 15:38

Erste Liga: Mihály Ákos Brassóba igazolt, Kreisz Brunó marad Debrecenben

Jégkorong
2026.06.16. 16:46