Erste Liga: „A srácok szoktak is poénkodni, hogy kivették a féket”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.10.16. 09:51
Ötből öt győzelem, ezúttal ráadásul shutouttal nyert az Újpest a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Dunaújvárosi Acélbikák elleni 4–0-s siker után a lilákhoz a nyár a Hydro Fehérvár AV19-től érkező Szabó Dániellel, illetve nyolc újpesti idény után a mostanit már a DAB-nál kezdő Nemes Benjaminnal beszélgetett az NSO Tv.

„Mit mondjak? Szerencsére igen jól kezdtük az idényt, úgy érzem, egyre jobban játsszunk, összeáll a taktikánk, minden meccsre külön-külön fel tudunk készülni az ellenfelekből. Igyekszünk ezt a formát tartani minél tovább, mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk, hogy azt kell megnyerni” – így reagált Szabó Dániel arra, hogy az Újpest ötből öt meccset nyert eddig a jégkorong Erste Ligában, a DAB ellen ráadásul shutouttal hozták le a meccset.

A 28 éves védő a nyáron csatlakozott a lilákhoz – korábban még sosem játszott máshol, csak a Fehérvárban, s ott is az ICEHL-csapat tagja volt. Azonban úgy érezte, váltania kell, és ezzel úgymond kilépett a komfortzónájából. Hogy mennyire változtak meg a mindennapjai, illetve milyen hamar sikerült beilleszkednie az Újpestbe, arról videónkban beszél. Emellett szóba kerül az is, céljai között szerepel-e a válogatottba való visszakerülés, továbbá mennyire követi az osztrák bázisú bajnokságban eddig egészen jól szereplő Fehérvárt. Ezzel kapcsolatban egyébként kapja a zrikákat az újpesti társaktól.

„A srácok szoktak is poénkodni, hogy kivették a féket, úgyhogy most nagyon szaladnak a fiúk.”

Nemes Benjamin igazán otthon érzi magát Újpesten, nyolc idényt töltött itt el, most viszont ellenfélként lépett jégre a DAB csapatában. Az NSO Tv-nek elmondta, mennyire volt furcsa érzése ezzel kapcsolatban, illetve hogy érzi magát Dunaújvárosban, mennyire találta meg ott a számításait.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
UTE–Dunaújvárosi Acélbikák 4–0
(0–0, 2–0, 2–0)
Gyergyói HK (romániai)–SC Csíkszereda (romániai) 7–1
(1–1, 2–0, 4–0)
FEHA19–DVTK Jegesmedvék 2–1
(0–0, 2–0, 0–1)

DEAC–Budapest JA 3–2(1–1, 1–1, 1–0)

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban győzött az Újpest a Csíkszereda ellen

Jégkorong
2026.11.01. 19:17

ICEHL: döntés a hosszabbításban, a Fehérvár legyőzte a Bolzanót

Jégkorong
2026.10.30. 21:45

Négy gólt rámolt be az újonc kapujába az Újpest; kikapott a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.10.30. 20:25

Erste Liga: a DEAC nyerte a forduló rangadóját

Jégkorong
2026.10.29. 21:57

Kettős győzelemmel jutna tovább a Kaposvár, Svájcban folytatja az UTE a nőknél

Röplabda
2026.10.28. 10:09

Az újonc ellen javíthat a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.10.27. 11:01

Erste Liga: pontot hullajtott Gyergyóban a Brassó

Jégkorong
2026.10.25. 20:23

Erste Liga: simán nyert idegenben a Budapest Jégkorong Akadémia, fordított a DVTK

Jégkorong
2026.10.24. 20:16