Jégkorong-vk: az NHL az olimpia előtt egy évvel tervezi a következő tornát

2023.09.13. 17:18
null
A legutóbbi világkupát Kanada nyerte 2016-ban (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) és annak játékos-szakszervezete (NHLPA) azt tervezi, hogy 2025 februárjában – egy évvel a milánói olimpia előtt – NHL-es sztárok részvételével, nyolc csapattal világkupát szervez.

William Daly, az NHL vezetőhelyettese elmondta, hogy 16 nap alatt szeretnék megrendezni a tornát, de több pont még „képlékeny”, és az is fontos kérdés, hogy az ukrajnai háború miatt mi legyen az orosz játékosokkal, illetve a válogatottjukkal, mert nem mindegy, melyik nyolc együttessel számolnak.

Kiemelte, azt követően négyévente, mindig az olimpiai ciklus felezésénél lenne az aktuális vk, azaz 2028-ban, majd 2032-ben, és így tovább.

Az NHL-es sztárok ötkarikás szerepléséről mindig a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, illetve a Nemzetközi Jégkorong-szövetséggel kell megállapodni.

A világkupa NHL-es rendezésű torna, NHL-es szabályokkal. Eddig három ilyen viadal volt, 1996-ban, 2004-ben és 2016-ban, kivétel nélkül világsztárok részvételével, és ez a világbajnokságok, illetve az olimpiák kapcsán nem mondható el.

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01