Jégkorong: Kiss Dávid veszi át a Volánt

2023.07.24. 16:11
null
Kiss Dávid a Fehérvár új vezetőedzője (Fotó: fehervarav19.hu)
Hivatalos honlapján jelentette be a Hydro Fehérvár AV19, hogy az eddigi másodedző, Kiss Dávid irányítja a csapatot a következő ICEHL-idényben.  

 

Több, mint tíz éveedzősködikKiss Dávid, aki a legutóbbi három idényben az osztrák bázisú ICEHL-ben szereplő Volán másodedzője volt. A nyári uborkaszezon állóvizét rendesen felkavarta a korábbi vezetőedző, aki – noha élő szerződés kötötte Fehérvárra – egyik napról a másikra bejelentette, nem tér vissza hazájából Magyarországra, és feláll a csapat kispadjáról. Az így kialakult helyzetre kellett gyors megoldást találnia a székesfehérvári klubvezetésnek, ésúgydöntött a stáb, hogy Kiss Dávidra bízza a vezetőedzői feladatokat.

Kiss egyébként dolgozott már vezetőedzőként, vezette a Volán utánpótláscsapatait, és a Fehérvári Titánokat is, így nem lesz új neki ez a szerepkör.

„Természetes, egészséges drukk van bennem, de egyáltalán nem tartok a nehézségektől, nem görcsölök rájuk. Van már kialakult edzői filozófiám,azt fogom csinálni, amit már korábban is, csak most többen fogják figyelni, nagyobb lesz a nyomás, de nagyon bánnám, ha nem ragadnám meg ezt a lehetőséget”– mondta a Nemzeti Sportnak a Fehérvár újdonsült vezetőedzője, Kiss Dávid.

Legfrissebb hírek

Megbosszulta magát a rossz fehérvári kezdés az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.09.19. 19:09

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Hosszabbításban nyert a Fehérvár az ICEHL nyitó fordulójában

Jégkorong
2026.09.18. 21:48

Jégkorong: Nagy Dominik készen áll a kettős terhelésre

Utánpótlássport
2026.09.17. 19:53

Terbócs István: Az a minimum, hogy az Ifjabb Ocskay Gábor Emlékhétvégén mindent kiteszünk a jégre!

Jégkorong
2026.09.14. 07:45

Jégkorong: a Ferencváros nyerte a két magyar csapat főpróbáját

Jégkorong
2026.09.13. 18:36

Kétgólos előnyről, szétlövésben kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2026.09.11. 22:28

Komoly erőfelmérők várnak a Fehérvárra az Ifj. Ocskay Gábor-emlékhétvégén

Jégkorong
2026.09.11. 15:17