Osztrák hokiliga: a Fehérvár a rájátszáskvalifikációra hangol

DÉNES SZILÁRDDÉNES SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2023.02.21. 11:11
null
Vértes Nátán szerint a Volánnak bele kell állnia a keménykedésbe is, ha a helyzet úgy követeli (Fotó: Dömötör Csaba)
A Pustertal Wölfe elleni vereséget követően már szinte biztos, hogy a magyar klub csak a rájátszáskvalifikációban vívhatja ki a helyét a legjobb nyolc között.


Egyre csak távolodik a Hydro Fehérvár AV19-től a rájátszás esélye. Már csak három mérkőzése van hátra az alapszakaszból, s a biztos playoffot jelentő első hat hely elérése már szinte lehetetlen az osztrák bázisú ICEHL egyetlen magyar résztvevőjének, miután vasárnap szétlövéssel kikapott a Pustertal Wölfétől.

„Egyrészt örülünk a megszerzett egy pontnak, de fáj a szívünk a kettőért, amit elhullajtottunk   – értékelte a Volán támadója, Vértes Nátán az olaszok elleni összecsapást. – A mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Kevin Constantine kiemelte, hogy szenvedéllyel, »szívből« játsszunk, úgy gondolom, ezt megtettük. Erre bizonyíték az is, hogy felálltunk kettő-egyes hátrányból úgy, hogy egy gólunkat érvénytelenítették is. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt még vezettünk, de akkor jött egy kiállítás, ami rányomta a bélyegét a meccsre, ráadásul a kapusát is lehozta a Pustertal, és egyenlített. A hosszabbításból és a szétlövésből pedig, mint tudjuk, bárki kijöhet győztesként. Idegenben nekünk volt szerencsénk, ezúttal nekik.”     

A két elvesztett pont miatt az esély, hogy a legjobb hat között végezzen a Volán, már csupán matematikai, hiszen jelenleg 64 ponttal és nullás gólkülönbséggel áll, a még automatikus rájátszást érő ötödik és hatodik helyen 73 ponttal tanyázik a Klagenfurt és a Vienna, előbbi plusz 16-os, utóbbi plusz 13-as gólkülönbséggel. Tehát vagy a Klagenfurtnak kellene elveszítenie hátralévő három mérkőzését (a ligautolsó Vorarlberg, a Graz és az Asiago ellen) rendes játékidőben – ebben talán még a legoptimistább szurkolók sem bíznak egyáltalán –, vagy a Vienna nullapontos teljesítménye szükséges a fennmaradó két meccsén. Ez akár meg is valósulhat, hiszen a bécsiek a második helyezett Red Bull Salzburggal és a szintén dobogós TWK Innsbruckkal meccselnek, de még ha el is veszíti mindkettőt, a magyaroknak akkor is le kell dolgozniuk a tetemes lemaradást a gólkülönbség terén. Öröm az ürömben, hogy legalább hátrafelé nem kell pillantgatniuk, hiszen legrosszabb esetben is kilencedik helyezettként játszhatnak a playinben – más kérdés, hogy a hetedik és nyolcadik helyezettnek járó pályaelőnyt azért nem lenne szerencsés eltékozolni.

A lehetetlennek tűnő felzárkózást a Black Wings Linz ellen kezdheti meg – és az Innsbruck Raktár utcai vendégszereplése után a Linz ellen is fejezheti be – a Fehérvár, amely az évadban hasonló erőt képvisel, az egyetlen különbség, hogy míg a Fejér vármegyei alakulat az előző évadot ICEHL-ezüstéremmel tudta maga mögött, az osztrákok akkor utolsók lettek.

„Ugyanúgy készülünk ezekre a találkozókra is, mint bármely másikra – mondta Vértes. – Először a Linz elleni hazai mérkőzésre összpontosítunk, videón kielemezzük az ellenfél játékát, illetve a sajátunkat is, és mivel az alapszakaszt szintén a Linz ellen fejezzük be, így hat pont múlhat azon, mennyire sikeresen készülünk fel – természetesen szeretnénk mind a hatot begyűjteni. Ennek a kulcsa az lehet, hogy ugyanolyan szenvedéllyel játszunk, mint a Pustertal ellen, beleálltunk a keménykedésbe is, ha a helyzet úgy követelte, mindenki kitette a szívét-lelkét. Ez kell a Linz ellen is.”     

Bár a fiatal csatár még pontokban gondolkodik, a vezetőedző Kevin Constantine inkább már arra összpontosít, hogy az együttese olyan játékkal rukkoljon ki a fennmaradó három mérkőzésén, amit az alapszakasz után – vélhetően a rájátszáskvalifikációban, majd remélhetőleg a playoffban is – látni szeretne tőle.

„Sok folyamat zajlik a háttérben – magyarázta az amerikai szakember. – Dolgozunk azon is, hogy a sérültjeink visszatérhessenek. Próbáljuk kialakítani a tökéletes összhangot a védők között, sok volt a kényszerű változtatás a hátsó alakzat soraiban, próbáljuk a legideálisabb felállást megtalálni. Emellett az emberelőnyös játékunkat is csiszoljuk.”     

JÉGKORONG OSZTRÁK LIGA
19.15:
Hydro Fehérvár AV19–Black Wings Linz (osztrák)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bolzano 46 30 5 11 165–101 100
2. Salzburg 45 28 3 3 11 137– 90 93
3. Innsbruck 46 30 2 14 178–141 92
4. Villach 47 26 4 1 16 173–141 87
5. Klagenfurt 45 17 8 6 14 129–113 73
6. Vienna 46 21 2 6 17 149–136 73
7. Linz 46 20 3 3 20 127–126 69
8. FEHÉRVÁR 45 17 3 7 18 114–114 64
9. Asiago 45 15 5 2 23 130–147 57
10. Graz 46 13 5 5 23 100–131 54
11. Pustertal 46 14 3 5 24 115–129 53
12. Ljubljana 45 11 2 3 29 109–175 40
13. Vorarlberg 44 8 3 3 30 85–164 33
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik