Hétévente hokiünnep – Kohán Gergely jegyzete

Igazából Nagy Gergő fogalmazta meg jól, amúgy csapatkapitányhoz méltón: „A lehetőség adva volt – de azzal élni is kellett.”

Mondják, a házasságokban mindig a hetedik év a kritikus, a magyar férfi jégkorong-válogatott esetében viszont ez valahogy éppen fordítva van: az ország egyik legkedveltebb sportcsapata hétévente fogja magát, és a mindenkori előjelekre fittyet hányva a világelitbe való feljutással ünnepel. A 2008-as szapporói csoda és a 2015-ös krakkói bravúr után 2022-t és Ljubljanát is felvéshetjük a kedvenc hokis városaink közé, nemzeti csapatunk ugyanis megcselekedte, amit megkövetelt a haza.

Merthogy e gyakorta elcsépelt kifejezés ezúttal nagyon igaz volt.

Onnantól fogva ugyanis, hogy a nemzetközi szövetség nem sokkal a szlovéniai divízió 1/A-világbajnokság rajtja előtt a csoport papíron két legerősebb csapatát, Franciaországot és Ausztriát a zöld terepasztalon visszaemelte a háború miatt a világelitből kiebrudalt orosz, fehérorosz kettős helyére, a magyar közvélemény jelentős része gyakorlatilag egyöntetűen „követelte” az automatikus feljutást.

Hogy a világranglistán elfoglalt helyezésünket alapul véve mennyire jogosan, azt válogatottunk szerencsére hamar részletkérdéssé silányította: a nyomást és az esélyesség terhét, valamint olyan kulcsemberei, mint a védelemből Stipsicz Bence, elöl pedig Bartalis István és Galló Vilmos hiányát elbírva végiggyalogolt a dél-koreai, litván, román hármason, így az is gond nélkül belefért, hogy a – sajnos vagy nem sajnos – változatlanul más szintet képviselő, favorit házigazda szlovénok ellen továbbra is nyeretlenek maradjunk tétmeccsen. Sokszor elmondtuk már, hogy a hagyományos sportági nagyhatalmak mögötti mezőny egyre jobban összesűrűsödik, egyre kisebbek a különbségek, ami Ljubljanában ismét megmutatkozott: a legkeményebb győztes meccsünket a harmadosztályból felugrasztott, sokak által lesajnált litvánok ellen játszottuk, akik aztán úgy lettek bronzérmesek, hogy nem sokkal korábban még a „harmadosztályú” világbajnokságra készültek...

Sean Simpson és legénysége a felkészülési meccsek alatt szépen „elaltatott” mindenkit (hogy szándékosan-e, vagy sem, a végeredmény szempontjából megint csak mindegy), az előttük nyíló lehetőséggel pedig maradéktalanul élt, így jövőre megérdemelten játszhatunk újkori történelmünk során harmadszor is a világ legszűkebb elitjében. A hab a tortán már csak az volna, ha mindezt egy történelmi, hazai A-csoportos vb-rendezés keretén belül élhetnénk át: a játékosok ezt legalább annyira megérdemelnék, mint a sportági berkeken belül sokszor – joggal – a világ legjobb szurkolótáboraként hivatkozott magyar hokidrukkerek.

Az idei mérlegkönyv nem mutat rosszul: a Hydro Fehérvár AV19 történelmi ICEHL-ezüstérme, Sebők Balázs finn bajnoki bronzérme és a válogatott feljutása után augusztus végén kezdődik a női elit-vb a magyar válogatottal, ősszel jön a Bajnokok Ligája csoportköre a Volán részvételével, hogy az idény a magyar férfi A-csoportos szerepléssel záruljon...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!