Erste Liga: brassói és csíkszeredai siker vasárnap

Vágólapra másolva!
2021.12.12. 19:56
null
A Brassó legyőzte az Újpestet (Fotó: Maxim's Sports, archív)
A hatodik helyen álló Brasov Wolves hazai pályán 3–1-re legyőzte a tabellán második UTE-t a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján, amelyen az SC Csíkszereda 7–2-re nyert a Dunaújvárosi Acélbikák ellen.

 

A brassóiak Owen Williams találatával már a 4. percben megszerezték a vezetést, és az előnyüket – Chase Schaber révén – a második harmad elején tovább növelték (2–0). Ugyanebben a játékrészben Jack Suter szépített (2–1). Az UTE egyenlíteni már nem tudott, sőt a Brassó az utolsó pillanatokban újabb gólt jegyzett, így 3–1 lett a vége.

Az éllovas Csíkszereda már az első felvonásban négygólos előnyre tett szert, majd a másodikban a különbség hatra nőtt, ám ekkor a Dunaújváros megszerezte az első gólját. A hazaiak a hetedik találatukat is meglőtték, így még az is belefért, hogy az utolsó negyedet elveszítsék: 7–2 lett a végeredmény.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
Brasov Wolves (romániai)–UTE 3–1
(1–0, 1–1, 1–0)
Brassó. V: Radu (román), Csata (romániai), Gherghies (román), Bandi (romániai).
BRASSÓ: TŐKE – Boriszenko, RASZULOV / WILLIAMS 1 (1), Bors / Gajdó T., Csernyuk / Ráduly N., Buda – Valchar, Huard, Machala / Schaber 1, Gliga, Zagidulin / Kovács M., Molnár Zoltán 1, Molnár Zsombor / A. Vasile, Gajdó B., Szőcs. Edző: Dave MacQueen
ÚJPEST: RAJNA – Stadel, Horváth T. / Jago (1), Kiss D. / Varga A., Horváth A. / Lászlóffy – Kiss P. (1), Suter 1, Németh A. / Coatta, Just, Kovács Alex / Csergő, Robichaud, Zsigmond / Balogh B., Nemes, Kovács S. Edző: Virág Csaba
Kapura lövések: 36–33. Gól – emberelőnyből: 2/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Dave MacQueen: – A szerencse a mi pártunkon volt, sok lehetőséget dolgoztunk ki, és Tőke Zoltán remekül őrizte az előnyünket. Minden úgy alakult a pályán, ahogy azt elterveztük, elégedettek lehetünk.
Virág Csaba: – Nem találtuk a ritmust, és a Brassó nyomás alatt tartott minket. Sikerült egygólosra csökkenteni a hátrányunkat, de az ellenfél lehúzta a rolót a harmadik játékrészben, így nem marad esélyünk. Ha ilyen pocsékul kezdünk egy meccset, nem nyerhetünk.

SC Csíkszereda (romániai)–Dunaújvárosi Acélbikák 7–2 (4–0, 3–1, 0–1)
Csíkszereda, 1000 néző. V: Csomortani, Gergely, Magyar (romániaiak), Crisan (román).
CSÍKSZEREDA: Szamankov – Kubát, Farkas T. / KULJAS 1 (2), Papp / Salló A., Részegh T. / Láday, Gecse – Bíró T., Péter A., Reisz / SZKACSKOV 2 (2), STACH 1 (4), BECZE T. 1 (2) / Rokaly N. 1, Rokaly Sz. 1, SOFRON (2) / Casaneanu (1), Fodor Cs., Péter B. Edző: Rico Rossi
DAB: Kovács D. – Bubnov, Pozsár (1) / Benke, Bobcek (1) / Erdély B., Szécsi 1 / Druja, Tamás – Kabatajev, Szappanos 1, Török (1) / Németh P. (1), Ribcsik, Szűcs I. / Horváth Á., Lőczi, Németh Á. / Dudkin, Gebei G., Pinczés. Edző: Leo Gudas
Kapura lövések: 48–27. Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 5/2

AZ ÁLLÁS
1. Sport Club Csíkszereda 26 18 1 3 4 122–74 +48 59
2. UTE 26 13 6 2 5 78–46 +32 53
3. FTC-Telekom 23 16 1 2 4 82–38 +44 52
4. Gyergyói Hoki Klub 24 15 3 6 105–78 +27 51
5. MAC HKB Újbuda 22 12 2 3 5 89–60 +29 43
6. Brasov Wolves 26 13 2 11 97–90 +7 41
7. DEAC 24 8 1 2 13 81–85 –4 28
8. UNI Győr ETO HC 23 7 3 13 69–81 –12 24
9. DVTK Jegesmedvék 21 4 1 1 15 44–75 –31 15
10. Dunaújvárosi Acélbikák 23 3 2 18 53–122 –69 13
11. Titánok 20 2 1 17 34–105 –71 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik