Peking 2022: kijelölték a női hokiválogatott selejtezős keretét

Cs. B.Cs. B.
2021.11.07. 14:20
null
Lisa Haley és a szakmai stáb kihirdette a válogatott keretét (Fotó: Dömötör Csaba)
Lisa Haley szövetségi kapitány és a szakmai stáb kihirdette a csehországi olimpiai selejtezőre utazó női jégkorong-válogatott keretét – közölte az MTI.

 

Lezárult az együttes győri edzőtábora, amelyben a BJA U16-os fiúcsapata ellen tervezett szombati edzőmérkőzés végül elmaradt, helyette egymás közötti gyakorlás került a programba.

A válogatott a hazai és a nemzetközi szövetség Covid-protokolljainak megfelelően járt el az egész felkészülés során, ám – mint a magyar szövetség honlapja kiemelte – az egyik PCR-teszt pozitív eredményt mutatott ki. A csapat minden játékos esetében a hatályos szabályokat követve intézkedett. Az érintett jégkorongozó nem tarthat az olimpiai selejtezőre utazó kerettel, az összes többi játékos és stábtag valamennyi tesztje negatív.

A női csapat vasárnap utazik Chomutovba, ahol folytatja a felkészülést. Az olimpiai selejtező csütörtökön kezdődik, az ellenfelek sorrendben Lengyelország, Norvégia és Csehország lesznek. Az első helyezett jut ki a pekingi téli ötkarikás játékokra.

Az olimpiai kvalifikációs torna programja
Csütörtök

12.00: Magyarország-Lengyelország 12.00
16.00: Csehország-Norvégia
Szombat
16.00: Lengyelország-Csehország
20.00: Magyarország-Norvégia
Vasárnap
16.00: Csehország-Magyarország
20.00: Norvégia-Lengyelország

A KERET
Kapusok: Németh Anikó (MAC Budapest), Révész Zsuzsa (Debreceni Hoki Klub), Szabó Fruzsina (MAC Budapest)
Hátvédek: Baker Taylor (MAC Budapest), Kiss-Simon Franciska (KMH Budapest), Knee Sarah (KMH Budapest), Mayer Fruzsina (HTI Stars, kanadai), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (Dartmouth College, amerikai), Tóth Enikő (KMH Budapest)
Csatárok: Dabasi Réka (KMH Budapest), Garát-Gasparics Fanni (MAC Budapest), Gondos Tamara (MAC Budapest), Horváth Imola (Göteborg HC, svéd), Huszák Alexandra (KMH Budapest), Jókai-Szilágyi Kinga (Vienna Sabres, osztrák), Kreisz Emma (Stanstead Collage, kanadai), Metzler Regina (Vasas SC), Rónai Alexandra (MAC Budapest), Seregély Míra (University of Maine, amerikai), Strobl Lara (BJA), Szamosfalvi Petra (KMH Budapest), Williams Hayley (KMH Budapest)

Legfrissebb hírek

Női hoki-vb: a norvégok legyőzésével ezüstérmes lett a magyar válogatott

Jégkorong
2026.04.18. 20:25

Női hoki-vb: gond van a jéggel, később kezd a magyar válogatott

Jégkorong
2026.04.18. 17:21

Jégkorong-vb: újabb szlovák siker, ezúttal a norvégok ellen

Jégkorong
2026.04.17. 22:54

Hátrányból felállva tartotta életben feljutási reményeit a magyar női jégkorong-válogatott

Jégkorong
2026.04.17. 18:18

Női jégkorong-vb: jön az olaszok elleni meccs, nem hibázhat a magyar válogatott

Jégkorong
2026.04.17. 08:30

Huszák Alexandra: Az olaszok ellen győzni kell!

Jégkorong
2026.04.15. 19:30

Szlovákia az utolsó harmadban szerzett gólokkal verte a mieinket

Jégkorong
2026.04.15. 18:06

Női jégkorong-vb: Kína továbbra is gól és pont nélkül

Jégkorong
2026.04.15. 16:47
Ezek is érdekelhetik