Gyász: elhunyt a Stastny fivérek után szökött cseh hokis, Miroslav Frycer

V. J.V. J.
2021.04.27. 20:56
null
Hatvanegy éves korában elhunyt Miroslav Frycer (Fotó: Getty Images)
Hatvanegy éves korában elhunyt Miroslav Frycer, legendás cseh jégkorongozó, aki 1981-ben azzal lett híres, hogy a Kanadába disszidált Stastny-fivérek után szökött.

 

Miroslav Frycer évek óta küzdött különféle betegségekkel, az alkoholizmusból kigyógyult, ám máj- és vesetranszplantáción esett át.

Frycer a TJ Vitkovice csatára volt, és a csehszlovák válogatott 1981-es világbajnoki szereplése után szökött Kanadába. Előtte a három Stastny fivér, Peter, Anton és Marian disszidált ugyancsak Kanadába - előbbi kettő 1980 augusztusában, testvérük egy évvel később.

Így aztán Peter és Anton Stastny már 1980-ban, míg Marian Stastny, valamint Frycer 1981-ben mutatkozhatott be az észak-amerikai profiligában (NHL) szereplő Quebec Nordiques-ban. A szlovák trió később is maradt Quebecben, míg a cseh Frycer átszerződött a Toronto Maple Leafshez, amelynek színeiben 346 találkozón szerepelt, az 1985–1986-os idényben ő volt a házi pontkirály, ráadásul az 1985-ös All Star-gálára is meghívták. Később még a Detroit Red Wingsnél és az Edmonton Oilersnél is megfordult, 415 NHL-meccsen játszott és szerzett 330 pontot (147 gól, 183 gólpassz). 1989-ben visszatért Európába, és még a német Freiburg és az olasz Brunico csapatában játszott két, illetve egy idényt.

Frycer ezt követően, 1994-ben nevelőklubjánál, a Vitkovicénél lett edző, majd megfordult Olaszországban, Lengyelországban, valamint Franciaországban. Legutóbb, a 2019–2020-as idényben az osztrák ligában érdekelt cseh Znojmo vezetőedzője és sportigazgatója volt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Autóbalesetben elhunyt a kétszeres WNBA-bajnok Kara Braxton

Amerikai sportok
2026.02.24. 08:31

NFL: 25 évesen elhunyt a Minnesota Vikings elkapója

Amerikai sportok
2026.02.22. 07:43

Gyász: elhunyt a legidősebb magyar FIFA-játékvezető

Labdarúgó NB I
2026.02.19. 15:52

Gyász: elhunyt a dán válogatott legendás szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.02.19. 15:19

Gyász: 74 évesen elhunyt a vb-döntős holland sakklegenda

Egyéb egyéni
2026.02.19. 12:50

Rába ETO: Pardavi Károlytól szombaton, Magyar Lajostól jövő kedden vesznek végső búcsút

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 23:18

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok evezős

Egyéb egyéni
2026.02.16. 06:58

75 évesen elhunyt Magyar Lajos, a Rába ETO legendája

Labdarúgó NB I
2026.02.14. 10:22
Ezek is érdekelhetik