Osztrák hokiliga: szoros vereséggel zárult a Fehérvár idegenbeli szériája

2020.12.01. 21:53
null
Szita (kékben) szerezte csapata második gólját (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Hosszú, hat meccsből álló idegenbeli szériája végéhez ért az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban szereplő Fehérvár AV19, amikor kedd este – péntek után ismét – a Red Bull Salzburg otthonába látogatott, ahol ezúttal 4–3-as vereséget szenvedett.

A fehérváriak az első játékrésznek majdnem a felénél némi meglepetésre megszerezték a vezetést, amikor Erdély Csanád kiállítása miatt emberelőnyben támadhatott a Salzburg, ám Hári János saját harmadában belepiszkált a pakkba, amivel Colton Hargrove ugrott ki ziccerben és nem is hibázott. Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek a vezetésnek, mert a hazai brigád gyorsan egyenlített, majd a második harmad elején fél perc játék után már a vezetést is megszerezte, a harmad közepén pedig meg is duplázta előnyét a Salzburg.

A harmadik húsz perc ennek ellenére kimondottan izgalmasan alakult: előbb Szita Donát szerencsés találatával zárkózott a Volán – a korong a magyar szélső korcsolyájáról került a kapuba, ám a "zebrák" videózás után megadták a gólt. Ugyan a folytatásban közel járt az egyenlítéshez a fehérvári csapat, ám Hári a kapuvasat találta telibe, a hazaiak meg John Peterka második találatával növelni tudták a különbséget.A végeredményt négy perccel a vége előtt Alexander Petan állította be, amikor Erdély kaput megkerülős rákotrása után beterelte a pakkot a kapuba.

A hátralévő időben ugyan a Fehérvár mindent megtett a pontszerzésért, de nem járt sikerrel, így a hat meccsből álló idegenbeli túráját végül 50 százalékos mérleggel zárta: az első három győzelem után három vereség következett.

OSZTRÁK LIGA (ICE), ALAPSZAKASZ
EC Red Bull Salzburg (osztrák)–Hydro Fehérvár AV19 4–3 (1–1, 2–0, 1–2)

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Osztrák jégkorongliga: három góllal nyert az FTC Innsbruckban

Jégkorong
2026.10.31. 20:50

Osztrák hokiliga: Laskawy Ferenc szerint nem lefutott az Innsbruck és a Vorarlberg elleni meccs

Jégkorong
2026.10.31. 12:26

ICEHL: döntés a hosszabbításban, a Fehérvár legyőzte a Bolzanót

Jégkorong
2026.10.30. 21:45

Nagy skalpot szerzett a Fradi – legyőzte a címvédőt az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.10.28. 20:52

Osztrák jégkorongliga: Szélig szerint a HC Milano nem úgy játszik, ahogyan képes lenne rá

Jégkorong
2026.10.28. 09:56

Osztrák hokiliga: hazai pályán nyert a Volán a Milano ellen

Jégkorong
2026.10.27. 21:46

Az újonc ellen javíthat a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.10.27. 11:01