Jégkorong: 26 éves kanadai hátvéddel erősített a DEAC

2020.09.14. 18:17
null
Blake Orban (jobbra) Debrecenben folytatja (Fotó: Dömötör Csaba)
Hivatalos honlapján közölte a hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban (Erste Liga) szereplő DEAC, hogy szerződtette a legutóbb a Tipsport Ligában szereplő MAC Újbudánál játszó 26 éves kanadai hátvédet, Blake Orbant.

Orban 2019 tavaszán érkezett a MAC-hoz, ahol együtt szerepelt a nála hat évvel idősebb unokatestvérével, Brance-szel, aki 2015 óta szerepel hazánkban, s már a magyar válogatottban is bemutatkozott.

Orban pályafutása során főleg Kanadában játszott, a MAC volt az első klubja légiósként, s mint a DEAC honlapjának elmondottakból kiderült, a debrecenieknél ismét együtt játszhat korábbi csapattársával, Clint Flirbrandttal.

„Éppen csapatot kerestem, így jókor jött a debreceni ajánlat. Sok jót hallottam már az itt folyó szakmai munkáról, s tudom, hogy erős csapat formálódik az egyetem égisze alatt Remélem, hogy a most induló szezonban sokat tudok majd az új klubomnak segíteni! Külön öröm számomra, hogy újra együtt játszhatok egyetemi csapattársammal, Clint Filbrandt-tal, bízom abban, hogy sikerül majd egy nagyon jó párost alkotni” – idézi a deac.hu a 26 éves kanadait.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: ponterős csatárt igazolt a DVTK és a DEAC

Jégkorong
2026.07.22. 16:13

Újpesten továbbra is építenek a saját nevelésű fiatalokra

Jégkorong
2026.07.22. 11:08

Korábbi szegedi irányítót csábított haza Franciaországból a DEAC

Kézilabda
2026.07.18. 11:38

Szeptember 18-án rajtol a jégkorong Erste Liga alapszakasza

Jégkorong
2026.07.14. 17:27

Békéscsabán nagy a bizonytalanság – Balog Zsolttal szóban megegyeztek, de Kuznyecovval is tárgyalnak

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 10:01

Erste Liga: Érkezők és távozók Újpesten

Jégkorong
2026.07.09. 11:35

Erste Liga: újra Staffan Lundh lett a Csíkszereda vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
2026.07.07. 12:43

Erste Liga: Gajdó Tamás a nyolcadik brassói szezonjára készül

Jégkorong
2026.07.01. 19:26