Jégkorong: kilenc újpesti játékos tesztje lett pozitív!

Vágólapra másolva!
2020.08.19. 14:45
null
Kilenc újpesti játékos tesztje lett pozitív (Fotó: Nemzeti Sport)
Kilenc játékos koronavírustesztje zárult pozitív eredménnyel az UTE jégkorongcsapatánál, amelynek tagjait a Nemzeti Népegészségügyi Központ azonnal kéthetes hatósági karantén alá helyezte.

Az Újpesti Torna Egylet szerdai sajtóközleményében az áll, hogy az együttes tagjait hétfőn tesztelték, miután vasárnap kiderült, hogy az egyik játékos fertőzött. Azt írták, a Sportkórház (OSEI) PCR-teszteket végzett el a Megyeri úton, és a felnőttkeret harmadának, kilenc jégkorongozónak a tesztje lett pozitív. Hozzátették, második teszt most nem készülhetett, azt csak a hatósági karantén idejének lejárata után lehet elvégezni.

Az UTE vezetősége úgy döntött, hogy az U20-as csapat tagjainak szintén kéthetes karanténba kell vonulniuk.

„A következő két hétben ebben a két korosztályban teljesen leáll a jégkorongélet Újpesten. A szakosztály közben elvégeztette a Megyeri úti jégcsarnok teljes fertőtlenítését, így a többi korcsoportban a hosszú hétvége után, hétfőn ismét elkezdődhetnek az edzések” – írta az UTE, amely vasárnap jelentette be, hogy az egyik felnőtt jégkorongozó koronavírustesztje pozitív eredménnyel zárult, ezért az újpesti jégpályát lezárták.

A kéthetes karantén miatt biztossá vált, hogy az újpestiek nem kezdhetik el az eddigi ütemtervnek megfelelően a szeptember elején rajtoló Erste Ligát.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a Brassó a DEAC legyőzésével megnyerte az alapszakaszt

Jégkorong
2026.01.25. 20:51

Rajna Miklós: A bajnokság Real Madridját vertük meg

Jégkorong
2026.01.03. 07:24

Erste Liga: a Brassó és az Újpest is sorozatban ötödször nyert

Jégkorong
2026.01.02. 21:30

Erste Liga: Újpest-siker Miskolcon, kilenc vereség után nyert a Csíkszereda

Jégkorong
2025.12.30. 20:56

Újpesten nyert a Brassó, a FEHA legyőzte a Csíkszeredát az Erste Ligában

Jégkorong
2025.12.19. 20:58

Erste Liga: a Dunaújváros pályaválasztóként Újpesten, a BJA Fehérváron tudott nyerni

Jégkorong
2025.11.11. 21:40

A DVTK Miskolcon véget vetett a Gyergyó veretlenségének

Jégkorong
2025.11.02. 21:24

Erste Liga: a DVTK tíz gólt rámolt be a Dunaújváros kapujába

Jégkorong
2025.10.31. 21:08
Ezek is érdekelhetik