Jégkorong: a Fradi sem akarta az IHF-protokolt, törölték a KK-t

2020.08.25. 12:49
null
Az idén nem játszik nemzetközi kupameccset a Ferencváros (Fotó: Micheller Szilvia)
A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) a koronavírus-járvány miatt törölte a Kontinentális Kupát, amelyben magyar részről a bajnok FTC-Telekom szerepelt volna.

A klub honlapjának keddi beszámolója szerint az IIHF hétfői ülésén határozott a sorozat törléséről.

A ferencvárosiak emlékeztetnek rá: a csapat a franciaországi Amiens-ben lépett volna jégre, a koronavírus-járvány miatt átalakított lebonyolításnak köszönhetően novemberben a házigazda mellett egy kazah ellenfél, valamint az egyik selejtezőkör győztese ellen. A nemzetközi szövetség azonban jelezte a csapatoknak, a járvány elleni védekezés jegyében rendkívüli protokollal készül a torna lebonyolítását illetően, amely jelentős anyagi és szervezési terheket rótt volna a csapatokra.

Az FTC-Telekom jégkorongszakosztályának vezetősége így jelezte az IIHF bizottságának, a vázolt feltételek mellett nem vállalja a sorozatban való indulást, erre reagálva másnap a bizottság bejelentette, az FTC és más csapatok visszajelzései alapján felülvizsgálja a protokollt, és a kupasorozatról később hoz döntést. Ez született meg most a törléssel, amit René Fasel, az IIHF elnöke is megerősített.

„Úgy döntöttünk, töröljük a Kontinentális Kupa idei kiírását. Rengeteg kockázattal járt volna megrendezni a tornát, nagyon sok logisztikai probléma vetődött volna fel. Úgy gondolom, helyes döntést hoztunk” – nyilatkozta az elnök.

A Ferencváros az előző idényben a nyolc közé jutott a sorozatban.

Legfrissebb hírek

Nagy Ákos: Az első két negyedbe mindent bele kellett tennünk

Vízilabda
2026.09.15. 15:45

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A címvédő FTC és a Vasas jutott a férfi vízilabda MK döntőjébe

Vízilabda
2026.09.12. 20:04

A BJA legyőzésével ismét az FTC nyerte meg a jégkorong Szuperkupát

Jégkorong
2026.09.10. 21:09

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

Férfi vízilabda MK: FTC–Kaposvár és Vasas–BVSC az elődöntőben

Vízilabda
2026.09.07. 14:52

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
2026.09.05. 10:39

Jégkorong Kontinentális Kupa: október 18-án találkozik a BJA és a Brassó Észtországban

Jégkorong
2026.09.01. 14:14