KHL: az oroszoknál folytatja a Calgary Flames korábbi edzője

2020.04.15. 17:32
Az orosz bázisú profi jégkorongbajnokságban (KHL) szereplő Avtomobiliszt Jekatyerinburg vezetőedzője lesz Bill Peters, aki tavaly novemberben rasszista botrányba keveredett és távozni kényszerült az NHL-ben érdekelt Calgary Flamestől.

Az 55 éves szakember azok után nyújtotta be lemondását a Flamesnél, hogy egyik korábbi játékosa azt állította, rasszista szidalmakkal illette őt, egy másik pedig azt, hogy megrúgta, csapattársát pedig megütötte egy mérkőzésen. Az ügyből nagy botrány kerekedett, és Peters néhány napon belül távozni kényszerült.

A botrány óta most kapott először munkát a kanadai szakember, a koronavírus-járvány miatt viszont egyelőre kérdéses, hogy mikor csatlakozhat új együtteséhez.

„Az idő múlásával mindannyian javulunk, fejlődünk, saját magunk jobb verziójává válunk, ez rám is igaz” – nyilatkozta orosz újságíróknak tartott szerdai online sajtótájékoztatóján az edző, aki a 2016-os oroszországi világbajnokságon aranyérmes – és a magyarokat a csoportküzdelmekben 7–1-re legyőző – kanadai válogatott szövetségi kapitánya is volt.

A jekatyerinburgi csapat legnagyobb sztárja a 41 éves Pavel Dacjuk, akinek viszont április végén lejár a szerződése és Peters sem tudja még, hogy a következő szezonban számíthat-e rá.

A KHL aktuális idényének küzdelmeit márciusban, a rájátszás közben állították le.

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07