Jégkorong: Cortina elfogadja, hogy kikerült a képből a női válogatottnál

MTI MTIMTI MTI
2020.04.24. 18:17
null
Pat Cortina kikerült a képből a női válogatottnál (Fotó: Földi Imre)
Mivel nem tudna főállásban szövetségi kapitányként dolgozni, Pat Cortina elfogadja, hogy kikerült a képből a női jégkorong-válogatottnál.

 

„Az új általános igazgató megkeresett, és kifejtette nekem a véleményét. Idén nem tudtam a lányok mellett lenni, Vas Márton pedig olyan kapitányt szeretne, aki az év egészében a csapattal tud dolgozni. Megértettem, és elfogadtam, hogy kikerültem a képből, teljesen világos a döntés” – nyilatkozott az M4 Sportnak az 55 éves kanadai szakember, aki a német élvonalbeli Grizzlys Wolfsburg vezetőedzője.

Hozzáfűzte, követni fogja az együttes útját, amelynek mindig is különleges helye lesz a szívében, az edzői karrierjében.

„Remélem, a jövőben még lesz lehetőségem valamilyen formában segíteni, akár a férfi, akár a női válogatottat vagy az utánpótlást. Bármiről is legyen szó, ha belefér, én csinálom” – hangsúlyozta Cortina, aki a 2008-as szapporói divízió I-es vb-n a férfi válogatottat vezette feljutásig, majd a rákövetkező évben, az A-csoportban is a gárda élén állt.

A női válogatott március végétől a kanadai Truróban a csehekkel, a dánokkal, a japánokkal és a németekkel találkozott volna a világelitben, ám a tornát a koronavírus-járvány miatt jövőre halasztották.

„Ez a szituáció egy jó lecke, hogy nem vagyunk legyőzhetetlenek. Néha a sportolók, a profi sportban dolgozók azt hisszük, mi vagyunk a legfontosabbak. Ám ez most egy jó emlékeztető, hogy az élet mindannyiunk felett áll. Tanulnunk kell ebből” – fejtette ki a világjárvány kapcsán Cortina.

A következő szezon kezdetére vonatkozó kérdésre azt felelte: abban sem biztos, hogy lehetséges lesz egy csarnokban vagy futballstadionban összegyűlni anélkül, hogy létezne már a vakcina.

„Az ellenszer feltalálása vagy a kollektív immunitás kialakulása előtt kockázatosak lehetnek az ilyen összejövetelek” – hangsúlyozta.

Legfrissebb hírek

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
2026.11.02. 19:34

Pat Cortina bekerült a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába

Jégkorong
2026.10.08. 13:30

Jégkorong: szétlövés után Franciaország nyert, harmadik lett Magyarország a Négy Nemzet Tornáján

Jégkorong
2026.10.03. 19:10

Jégkorong: szoros meccsen kikaptunk Japántól a női Négy Nemzet Tornáján

Jégkorong
2026.10.02. 21:07

Jégkorong: női válogatottunk kapitánya bekerült a Vancouver edzői stábjába

Jégkorong
2026.10.02. 07:48

Pat Cortina: Szürreális, hogy bekerültem a Hírességek Csarnokába

Jégkorong
2026.09.28. 16:40

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
2026.09.23. 14:09

Női jégkorong: Seregély Míra szerint jó tornát zártak Füssenben

Jégkorong
2026.08.26. 07:59