Jégkorong: Románia lesz a mieink harmadik ellenfele az olimpiai selejtezőben

Vágólapra másolva!
2019.12.16. 18:22
null
Tíz gólnak örülhettek zárásként a románok (Fotó: iihf.com)
Az elmúlt hét második felében rendezték a 2022-es téli olimpia férfi jégkorongtornájának második selejtezőkörét, amelynek végén kiderült, hogy Románia lesz a mieink csoportjának negyedik tagja a februárban, Angliában, Nottinghamben rendezendő selejtezőtornán. Az ezzel egy időben rendezendő másik két csoport mezőnye még nem alakult ki, mert Barcelonában félbeszakadt a mindent eldöntő spanyol–holland mérkőzés.

Románia esélyeshez méltó módon, 43–3-as gólkülönbséggel nyerte meg a brassói selejtezőtornát: előbb Izraelt verte meg 15–0-ra, majd Kirgizisztánt 18–2-re, végül a harmadik napon a szintén hibátlan Izlandot intézte el 10–1-re, s ezzel a csoport győzteseként csatlakoztak a harmadik forduló mezőnyéhez.

A jövő februári tornákon a J-csoportba kaptak besorolást a románok, miután a második selejtezőkörben érintett válogatottak közül ők állnak a legjobb helyen a világranglistán (27.). A másik két négyes, a Szlovéniában megrendezendő G-csoport és a Kazahsztánban sorra kerülő H-csoport mezőnye még nem teljes, miután vasárnap este Barcelonában az L-csoport első helyéről döntő spanyol–holland meccs az első harmadot követően gól nélküli állásnál félbeszakadt.

Történt ugyanis, hogy a szünetben a jég takarítása közben az egyik bedobópont közelében felszakadt a jég, s a szervezők két és fél óra munka során sem tudták megnyugtatóan megoldani a helyzetet, így a bírák elrendelték a meccs befejezését. A Nemzetközi Jégkorong-szövetség illetékesei azt ígérik, napokon belül döntést hoznak a megoldásról.

Mindez azt jelenti, hogy ha a világranglistán előbb álló (28.) hollandok nyernek, akkor ők mennek Kazahsztánba, míg ha a hátrébb álló spanyolok (31.) győznek, akkor ők a szlovéniai csoportba kerülnek – miután a harmadik selejtezőkört simán megnyerő horvátok kettejük között, a 29. helyen állnak a ranglistán. Magyarország jelenleg a 21. helyet foglalja el.

A februári tornákon mindenki egyszer játszik mindenkivel, a csoportgyőztes kerül az utolsó körbe, ahol már a közvetlen olimpiai szereplés lesz a tét – jövő augusztusban. A magyar válogatott február 6. és 9. között az angol Nottinghamben szerepel, s – sorrendben – előbb Észtország, majd Románia, végül Nagy-Britannia ellen lép jégre.

A 2022-es téli olimpia jégkorongtornájának a világranglista első nyolc helyezettje – Kanada, Oroszország, Finnország, Svédország, Csehország, Egyesült Államok, Németország, Svájc – mellett a rendező jogán a világranglistán 32. helyen álló Kína is biztos résztvevője.

A 2022-es olimpiai selejtezőtornák csoportjai:

Első forduló (2019. november):

N-csoport (Kockelscheuer, Luxemburg): Kirgizisztán, Luxemburg, Arab Emírségek, Bosznia-Hercegovina
O-csoport (Szanya, Kína): Tajvan, Hongkong, Kuvait, Thaiföld

Második forduló (2019. december):

K-csoport (Brassó, Románia): Románia, Izland, Izrael, Kirgizisztán
L-csoport (Barcelona, Spanyolország): Hollandia, Spanyolország, Mexikó, Tajvan
M-csoport (Sisak, Horvátország): Horvátország, Szerbia, Bulgária, Törökország

Harmadik forduló (2020. február 6–9.):

G-csoport (Jesenice, Szlovénia): Szlovénia, Japán, Litvánia, leggyengébben rangsorolt továbbjutó
H-csoport (Nur-Szultan, Kazahsztán): Kazahsztán, Lengyelország, Ukrajna, középső helyen rangsorolt továbbjutó
J-csoport (Nottingham, Nagy Britannia): Nagy-Britannia, MAGYARORSZÁG, Észtország, Románia

Negyedik forduló (2020. augusztus):

D-csoport (Szlovákia): Szlovákia, Fehéroroszország, Ausztria, leggyengébben rangsorolt továbbjutó
E-csoport (Riga, Lettország): Lettország, Franciaország, Olaszország, középső helyen rangsorolt továbbjutó
F-csoport (Norvégia): Norvégia, Dánia, Dél-Korea, legjobb helyen rangsorolt továbbjutó

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik