Pjongcsang 2018: az NHL-t bírálja a Capitals klasszisa

2017.09.15. 09:30
Alekszandr Ovecskin ismét elkeseredetten bírálta az észak-amerikai profi liga (NHL) döntését, mely szerint az NHL jégkorongozói nem lépnek jégre a februári, pjongcsangi téli olimpián.

„Az olimpia a véremben van és mindenki tudja, mennyire szeretem a hazámat” – fogalmazott a Washington Capitals orosz csatára közleményében. „Az olimpia a véremben van és mindenki tudja, mennyire szeretem a hazámat” – fogalmazott a Washington Capitals orosz csatára közleményében.

René Fasel, a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) elnöke kedden jelentette be, hogy nem lesz megegyezés az NHL-lel a pjongcsangi szereplésről. Az utóbbi öt téli olimpián játszottak az NHL profijai.

Ovecskin korábban többször azt mondta, ha nem is lesz megállapodás, ő mindenképpen ott akar lenni a téli játékokon. Az IIHF azonban időközben biztosította az NHL-t, hogy egyik válogatott sem fog nevezni hokist az észak-amerikai profi ligából.

„Gyerekkorom óta és amióta az NHL-ben játszom, mindig játszottak az NHL-esek az olimpián. Soha nem kellett a pályafutásom során a klubcsapatunk és a hazánk között dönteni” – írta a 31 éves Ovecskin, aki szerint a sportágnak és az olimpiának is jót tenne az NHL-es profik szereplése.

Ovecskin 13. NHL-szezonjának vág neki, hatszor volt a liga legjobb góllövője.

Az NHL először az 1998-as, naganói játékok idejére függesztette fel bajnokságát, hogy játékosai ott lehessenek az olimpián, azóta valamennyi eseményen így tett, igaz, rendszerint csak hosszas tárgyalássorozat és huzavona végén egyezett meg a NOB-bal erről.

A liga ugyanakkor ezúttal nem egyezett bele, hogy elengedje hokisait, áprilisban bejelentette, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy februárban, amikor az Egyesült Államokban az NFL és az MLB is szünetel, felfüggessze a bajnokságot.

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07