NHL: a Las Vegas háromszoros bajnok kapussal is erősített

2017.06.22. 18:02
null
A Las Vegas-i csapat alaposan feltöltötte keretét a rendhagyó drafton (Fotó: Twitter/Vegas Golden Knights)
Többek között háromszoros Stanley-kupa-győztes kapussal erősített az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) új csapata, a következő idényben bemutatkozó Vegas Golden Knights.

 

Az NHL 31. klubja egy-egy játékost szerzett meg a másik 30 együttesből a szerdai rendhagyó játékosbörze keretében. Első választása – a várakozásoknak megfelelően – Marc-André Fleuryre, a Pittsburgh Penguins háromszoros bajnok kapusára esett. Az olimpiai bajnok kanadai kapus 2009-ben, tavaly és idén emelhette magasba a Stanley-kupát.

„Izgatottan várom, hogy elkezdődjön” – értékelte csapatváltását Fleury, akit 2003-ban első helyen választott a Penguins, a 32 éves játékos azóta ott töltötte pályafutását.

Az új nevadai csapat az idei másik döntős gárdából, a Nashville Predatorsból is klasszis játékost tudott elhozni, ugyanis James Neal eddigi kilenc idényében mindig legalább húsz gólt ütött az alapszakaszban.

„A legfőbb célunk az volt, hogy olyan csapatot hozzunk össze, amely szórakoztató játékot nyújthat és versenyképes, ezáltal az NHL és Las Vegas is büszke lehet rá” – mondta George McPhee általános igazgató.

A már meglévő 30 klub a legjobb játékosait „megvédhette”: vagy nyolc mezőnyjátékost és egy kapust, vagy hét csatárt, három védőt és egy kapust jelölhetett ki, akiket nem választhatott a Vegas Golden Knights.

Az új csapat október 6-án a Dallas Stars vendégeként mutatkozik be a ligában, míg első hazai meccsét négy nappal később az Arizona Coyotes ellen játssza.

Az összes húzás



 

Legfrissebb hírek

NHL: kitart a lendület, a Carolina sima győzelemmel kezdte a rájátszás második körét

Amerikai sportok
3 órája

NHL: tizenkilenc év után újra párharcot nyert a rájátszásban a Buffalo

Amerikai sportok
Tegnap, 9:21

Távozott a Seattle Krakentől az NHL történetének első női edzője

Jégkorong
2026.05.01. 14:00

NHL: a Wild és a Ducks is továbbjutott

Amerikai sportok
2026.05.01. 08:23

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.04.30. 09:00

NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Amerikai sportok
2026.04.29. 07:30

NHL: a Pittsburgh újabb „meccslabdát” hárított a Philadelphia ellen

Amerikai sportok
2026.04.28. 07:44

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
2026.04.27. 12:35
Ezek is érdekelhetik