Pjongcsang 2018: még bíznak, hogy az NHL-játékosok is jönnek

MTI MTIMTI MTI
2017.05.15. 22:19
A jövő februári, pjongcsangi téli játékok szervezőbizottságának vezetője továbbra is abban reménykedik, hogy az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) megváltoztatja korábbi döntését és elengedi a játékosokat az olimpiára.

„Nem hiszem, hogy az NHL végleges döntést hozott volna. Továbbra is van idő tárgyalni és megegyezni” – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Li Hi Pom, aki Párizsban találkozott a sportág nemzetközi szövetségének (IIHF) elnökével, Rene Fasellel.

A dél-koreai sportvezető szerint az IIHF és a szervezők egy hajóban eveznek, így továbbra is együttműködnek a közös cél érdekében, továbbá a létesítmények fejlesztésében, hogy az ötkarikás játékokon a lehető legjobb körülmények között kerüljön sor a jégkorongtorna mérkőzéseire.

„Készen állok, hogy találkozzak az NHL képviselőivel. Bárhol szívesen asztalhoz ülök, ami számukra megfelelő. Még semmi sem dőlt el” – mondta Li Hi Pom, aki hozzátette, törekvéseiket Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is támogatja.

Az NHL április elején közölte, hogy lezártnak tekinti a kérdést, és a következő idény menetrendjét úgy tervezi, hogy nem számol leállással a téli olimpia idejére.

Az NHL az 1998-as naganói játékokra engedte el először a hokisokat, azóta minden olimpián szerepeltek a liga legjobbjai. Ám az egyeztetések általában – a nem tengerentúli események előtt – mindig nehézkesen mentek. Legutóbb, a 2014-es szocsi olimpiát megelőzően szintén sokáig úgy tűnt, hogy az NHL nem szünetel majd a játékok miatt, ám végül 2013 júliusában mégis sikerült megállapodniuk a feleknek.

Gary Bettman, az NHL első embere szerint a ligának óriási anyagi veszteséget jelent, hogy két és fél hétre leáll a bajnokság a játékok miatt, ráadásul a sérülések veszélye is nagy, így szeretnének valamiféle kompenzációt kapni a NOB-tól és a IIHF-től. Erre a másik oldal eleinte nem volt hajlandó, sőt, a NOB a legutóbbi öt olimpián alkalmazott eljárásától eltérően a dél-koreai játékokon már a jégkorongozók biztosítását és utazási költségeit sem volt hajlandó állni, de ezt március végén az IIHF magára vállalta.

 

Legfrissebb hírek

NHL: óriásit hajrázott a Vegas, már kettővel vezet a nyugati döntőben

Amerikai sportok
20 órája

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
2026.05.22. 07:01

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
2026.05.21. 09:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31
Ezek is érdekelhetik