NHL: meghozták a nehéz döntést, kirúgták a sikeredzőt

MTI MTIMTI MTI
2017.04.11. 09:35
Menesztették posztjáról Darryl Suttert, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Los Angeles Kings vezetőedzőjét.

Az 58 éves tréner mellett a klub általános igazgatójától, Dean Lombarditól is elköszönt a csapat, amely a két szakember irányítása alatt aratta története legnagyobb sikerét azzal, hogy 2012-ben és 2014-ben Stanley-kupát nyert.

„Elképesztően nehéz döntést kellett meghoznunk, amiatt, amit együtt értünk el, de klubunk számára most a jelen és a jövő a legfontosabb” – nyilatkozott Dan Beckerman, a Kings tulajdonosi körének elnöke a 225 győzelmével a franchise legeredményesebb edzőjének számító Sutter menesztéséről.

A kaliforniai klubnál most két korábbi nagyszerű játékos jut szerephez: az új általános igazgató, egyben alelnök Rob Blake lesz, míg Luc Robitaille elnökként és sportigazgatóként vállal munkát. Új edzőt egyelőre nem neveztek ki.

A Kings az elmúlt három szezonból kétszer is lemaradt a rájátszásról. A mostani szezonban ráadásul csak 39 győzelmet aratott, ilyen gyenge mutatója pedig 2009 óta nem volt.

Legfrissebb hírek

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
4 órája

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
2026.07.01. 16:00

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
2026.06.30. 14:38

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
2026.06.29. 14:51

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39
Ezek is érdekelhetik