Pjongcsang 2018: az NHL-esek valószínűleg nem játszanak

Vágólapra másolva!
2017.03.21. 22:55
Gary Bettman, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) első embere szerint a dolgok jelenlegi állása alapján arra kell számítani, hogy az NHL-ben szereplő játékosok nem lesznek ott a jövő évi pjongcsangi téli olimpián.

A sportvezető a Reuters hírügynökségnek kedden elmondta, hogy február eleje óta nem tárgyaltak a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és a nemzetközi sportági szövetséggel (IIHF), s jelenleg nincs újabb időpont az egyeztetésre, így mindenkinek azt kell feltételeznie, hogy NHL-es hokisok nélkül rendezik majd meg a téli játékokat.

Bettman elmondta, a ligának óriási anyagi veszteséget jelent, hogy két és fél hétre leállítsa a bajnokságot a játékok miatt, ráadásul a sérülések veszélye is nagy, így szeretnének valamiféle kompenzációt kapni a NOB-tól és a IIHF-től. Ugyanakkor erre a másik oldal nem hajlandó, sőt, a NOB a legutóbbi öt olimpiával ellentétben a dél-koreai játékokon már a jégkorongozók biztosítását és szállítási költségeit sem hajlandó állni. Hozzátette, megoldásként azt is javasolták, hogy kezelje a NOB kiemelt olimpiai szponzorként az NHL-t a játékokon, ám a bizottság erre sem hajlandó.

„Ha nem értékelik a szereplésünket, akkor miért mennénk? – tette fel a kérdést Bettman, aki azt is elmondta, hogy a legutóbbi öt olimpia, amin ott voltak az NHL-es játékosok, a ligának nem hozott hasznot. – Februárról beszélünk, amikor az Egyesült Államokban nincs amerikaifutball és baseball sem, csak kosárlabda és jégkorong, s akkor mi egyszer csak eltűnünk az olimpia miatt” – mondta.

Bettman úgy látja, a következő lépést mindenképpen a NOB-nak kell megtennie.

Az NHL az 1998-as olimpiára engedte el először a játékosait, s azóta minden játékokon szerepeltek a liga legjobbjai. Ám az egyeztetések általában – a nem tengerentúli események előtt – mindig nehézkesen mentek. Legutóbb, a 2014-es szocsi olimpiát megelőzően szintén sokáig úgy tűnt, hogy az NHL nem szünetel majd a játékok miatt, ám végül 2013 júliusában mégis sikerült megállapodást kötniük a feleknek.

A játékosok mindenesetre szeretnének ott lenni az ötkarikás tornán, a Thomas Bach NOB-elnök korábbi szavai szerint a bizottság is ezt szeretné.

 

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
16 órája

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
20 órája

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik