Pjongcsang 2018: a NOB bízik benne, hogy mennek az NHL-esek

2017.03.23. 11:33
A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) továbbra is bíznak abban, hogy az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő játékosok ott lehetnek a jövő évi pjongcsangi téli olimpián.

Minderről azok után nyilatkozott a NOB egyik szóvivője, hogy Gary Bettman, az NHL első embere szerdán arról beszélt, a dolgok jelenlegi állása szerint nem valószínű, hogy az Észak-Amerikában játszók elutaznak a Távol-Keletre.

„Továbbra is reménykedünk, hogy láthatjuk a világ legjobb jégkorongozóit az olimpián, hiszen a szurkolók is erre vágynak” – mondta a NOB egyik szóvivője.

Bettman szerdai interjújában úgy fogalmazott, február eleje óta nem tárgyaltak sem a NOB-bal, sem a nemzetközi sportági szövetséggel (IIHF), s jelenleg nincs is újabb időpont az egyeztetésre, így „mindenkinek azt kell feltételeznie, hogy NHL-es hokisok nélkül rendezik majd meg a téli játékokat”.

A sportvezető elmondta, a ligának óriási anyagi veszteséget jelent, hogy két és fél hétre leállítsa a bajnokságot a játékok miatt, ráadásul a sérülések veszélye is nagy, így szeretnének valamiféle kompenzációt kapni a NOB-tól és az IIHF-től. Ugyanakkor erre a másik oldal nem hajlandó, sőt, a NOB a legutóbbi öt olimpiával ellentétben a dél-koreai játékokon már a jégkorongozók biztosítását és szállítási költségeit sem hajlandó állni. Hozzátette, megoldásként azt is javasolták, hogy kezelje a NOB kiemelt olimpiai szponzorként az NHL-t a játékokon, ám a bizottság erre sem hajlandó.

Az NHL az 1998-as olimpiára engedte el először a hokisokat, s azóta minden játékokon szerepeltek a liga legjobbjai. Ám az egyeztetések általában – a nem tengerentúli események előtt – mindig nehézkesen mentek. Legutóbb, a 2014-es szocsi olimpiát megelőzően szintén sokáig úgy tűnt, hogy az NHL nem szünetel majd a játékok miatt, ám végül 2013 júliusában mégis sikerült megállapodást kötniük a feleknek.

Legfrissebb hírek

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
3 órája

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18

Húsz év után nyert ismét Stanley-kupát a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.15. 06:29

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.12. 05:59
Ezek is érdekelhetik