Jégkorong: korábbi NHL-es védőt igazolt a Fehérvár

2016.12.18. 18:43
Mike Vernace személyében korábbi NHL-es játékossal erősítette meg keretét az osztrák jégkorongligában (EBEL) szereplő Fehérvár AV 19.

 

 

A fehérvári klub vasárnapi közleménye szerint a kanadai és olasz állampolgársággal is rendelkező hátvéd 22 mérkőzésen lépett jégre az NHL-ben: 2008-ban a Colorado Avalance, 2010-ben a Tampa Bay Lightning színeiben szerepelt az világ legerősebb bajnokságában, valamint 476 mérkőzésen játszott a liga előszobájának számító AHL-ben. A 2016–2017-es szezont az Észak-Amerikában a harmadik vonalnak számító East Coast Hockey League-ben (ECHL) érdekelt Brampton Beast csapatában kezdte.

„Az NHL-ben játszani természetesen minden játékosnak felemelő. Szerencsésnek tartom magam, hogy kipróbálhattam magam a legjobbak között, nagyon sokat tanultam ott – idézi a kommüniké a 183 cm magas, 97 kilós játékost. – A legfontosabb az, hogy mindig, minden nap és minden körülmények között a legjobbadat kell nyújtanod.”

A 30 éves játékos, aki a szezon végéig kötelezte el magát Székesfehérváron, megfordult már Németországban és Svédországban is.

„Azért döntöttem az igazolás mellett, mert úgy gondolom, jó lehetőség visszatérni az egyik európai topligába. Észak-amerikaiként különleges érzés Európában játszani, mert az európai mentalitás teljesen más, mint otthon – hangsúlyozta a védő. – Az itteni életmód lehetővé teszi, hogy élvezzünk minden itt töltött napot, akár egy délutáni kávét, emellett teljesen más egy európai közösség tagjának lenni, családias hangulat uralkodik az itteni csapatoknál.”

A közlemény hozzátette, a hátvéd várhatóan a pénteki, Znojmo elleni találkozón mutatkozik be a Fehérvár AV 19 színeiben.

Legfrissebb hírek

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

Szélig Viktor: Az egész tízéves periódusra büszke vagyok

Jégkorong
2026.05.12. 08:17

NHL: idegenbeli sikerével a főcsoportdöntő kapujában a Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2026.05.12. 07:51

Hegedüs Levente: Egy álmom vált valóra, hogy itt lehetek

Jégkorong
2026.05.11. 11:39

NHL: sima montreali siker a Buffalo ellen; már nem vezet a Golden Knights

Amerikai sportok
2026.05.11. 08:36
Ezek is érdekelhetik