EBEL: hazai betli, a Fehérvár hat gólt kapott a Ljubljanától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.15. 21:56
null
Az idegenbeli sikereket hazai vereség követte (Fotó: NS-archív/Földi D. Attila)
A jégkorong EBEL alapszakaszának 19. fordulójában a Fehérvár AV19 hazai pályán túlórás vereséget szenvedett az Olimpija Ljubljanától. A sereghajtó szlovén vendégek hat gólt lőttek, négyszer kerültek előnybe a mérkőzés folyamán, kétszer kétgólosba. A házigazdák egyszer sem voltak gólelőnyben, kétszer egyenlítették ki kétgólos hátrányukat.

 

A legutóbbi két fordulóban, ausztriai vendégjátéka során két szétlövéses győzelemmel négy pontot szerzett a Volán, a sereghajtó szlovénok ellen illett volna igazolnia, hogy kilábalt a hullámvölgyből. Erre fel az első harmad közepén 2:51 perc alatt jutott kétgólos előnyhöz a Ljubljana, majd fehérvári egyenlítést követően a második játékrészben 4:11 perc alatt ismét meglépett kettővel. Küzdött az elemekkel, ellenfelével, de leginkább saját magával a Fehérvár, amely a második és a harmadik felvonást is egygólos hátrányban kezdhette meg.

A sokgólos találkozó 48. percében már másodszor érte utol a vendégeket a házigazda – a negyedik fehérvári találatból ez volt a második fórgól –, de még sem adott kellő lendületet a Volánnak, amely képtelen volt átvenni a vezetést. Sőt, az 53. percben ismét hátrányba került. De legalább lőtávolon belül tudta tartani a vendégeket, és Thomas Beauregard góljával még a közvetlen végjáték előtt kiegyenlített. Többet aztán nem sikerült már kihozni a harmad végéig, jöhetett a ráadás. A hosszabbítás hatodik percében ismét a vendégek jutottak vezetéshez – negyedszer a mérkőzés folyamán –, de a hirtelen halál révén ez már győzelmet ért.

Nyolc vereség – közte több hazai, illetve sokgólos zakó – után szerzett pontot az Olimpija.

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ, 19. FORDULÓ
FEHÉRVÁR AV19–OLIMPIJA LJUBLJANA (szlovén) 5–6 (1–2, 2–2, 2–1, 0–1)
– hosszabbítás után
Székesfehérvár, 2638
néző. V: Siegel (osztrák), Zrnic (szlovén), Rakovic (szlovén), Soós D.
FEHÉRVÁR: Rajna; Owens, Szabó D. (1) – Manavian 1, Krogh – Szaller, Makowski 1 (1) – Reisz, Láday; Beauregard 2, Vas J. (1), Maylan (2) – Kóger D. (3), Sarauer (2), Sofron I. 1 – B. Orban, Kocsis, Bodo – Szabó P. K., Vincze P., Sárpátki. Edző: Benoit Laporte
LJUBLJANA: Frazee; Harty (4), Guimond – Selan, Planko – K. Cepon, Bazevics – Groznik, M. Cepon; Pesut 2, Langkow 2 (1), Bussieres (4) – Pem, Music, Ropret 1 – Zajc 1, Koren (1), Gabor (1) – Ograjensek, Hadzic, Chvatal. Edző: Bojan Zajc
MESTERMÉRLEG
Benoit Laporte:
– Hét védőnk volt, négyen húsz év körüliek. Az első három gól elkerülhető lett volna. Hibákat követtünk el, ami abból adódott, hogy ilyen fiatalok a srácok, és még nincs annyi tapasztalatuk, de az első sorunk bármelyik csapat első sora lehetne ebben a ligában. Az erőfeszítés látszott, voltak sanszaink, csak nem sikerült őket befejeznünk, a másik csapat viszont beütötte a helyzeteit. Sok a sérültünk is, jobban kell figyelnünk a védekezésre.
Bojan Zajc: – Keményen játszottunk a hatvan percen keresztül. Megérdemeltük a győzelmet, hat gól lőttünk, ráadásul idegenbeli mérkőzésen. Nem érzem, hogy nagy különbség lett volna a két csapat között, nagyon közel voltunk egymáshoz, mindkét együttes megnyerhette volna a meccset, de mi győztünk, és ezért nagyon büszke vagyok a srácokra.
További eredmények: Znojmo–Villach 3–4
(0–2, 2–1, 1–1); Klagenfurt–Salzburg 4–3 (2–2, 0–0, 1–1, 0–0, 1–0) – szétlövéssel; Dornbirn–Bozen Südtirol 2–4 (0–1, 1–2, 1–1); Vienna Capitals–Innsbruck 7–9 (0–0, 3–4, 4–5)

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 19 12 1 3 3 73–43 +30 41
2. Vienna Capitals 19 10 4 2 3 69–53 +16 40
3. Linz 19 9 4 3 3 70–54 +16 38
4. Bozen Südtirol 19 9 2 1 7 54–48 +6 32
5. Graz 19 9 1 2 7 57–44 +13 31
6. Innsbruck 19 7 3 4 5 74–68 +6 31
7. Villach 19 7 2 3 7 66–60 +6 28
8. Znojmo 19 7 3 1 8 44–54 –10 28
9. Klagenfurt 19 7 1 2 9 51–51 0 25
10. Fehérvár AV19 19 4 3 2 10 50–68 –18 20
11. Dornbirn 19 5 4 10 44–62 –18 19
12. Olimpija Ljubljana 19 1 3 15 39–86 –47 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik