Egy harmadig élt a kapuban Hetényivel kezdő fehérváriak reménye

Vágólapra másolva!
2007.11.23. 21:50
Az Erste Bank Liga, az osztrák élvonalbeli jégkorong-bajnokság alapszakaszának 24. fordulójában elszenvedte a sorozatban 19., nulla pontot érő vereségét az Alba Volán, amely ezúttal a Red Bull vendégeként szenvedett négygólos vereséget Salzburgban.
A fehérvári kapuban Hetényi Zoltán jól kezdett, de végül négy alkalommal őt is megadásra késztették
Farkas József
A fehérvári kapuban Hetényi Zoltán jól kezdett, de végül négy alkalommal őt is megadásra késztették
A fehérvári kapuban Hetényi Zoltán jól kezdett, de végül négy alkalommal őt is megadásra késztették
Farkas József
A fehérvári kapuban Hetényi Zoltán jól kezdett, de végül négy alkalommal őt is megadásra késztették

Jan Jasko csütörtöki távozását követően a fehérvári csapatot az eddigi másodedző, Énekes Lajos irányította. A megoldás azonban átmeneti, a klubvezetőség a továbbiakban is külföldi szakembert szeretne alkalmazni.

Énekes egy meglepő húzással nyitott, hiszen a kezdőcsapatba a második számú hálóőrt, Hetényi Zoltánt tette. Döntése az első harmadban igazolást nyert, hiszen Budai Krisztián helyettese minden lövést megfogott.

Szám szerint kilenc alkalommal hatástalanította a hazaiak próbálkozásait, de az már az első játékészben érezhető volt: a Salzburg jelentős mezőnyfölénye előbb utóbb gólban, gólokban mutatkozik majd meg.

A Volán mindössze négy alkalommal vette célba Reinhard Divis kapuját, ahová nekik sem sikerült betalálni. Az első harmad két kivédekezett fehérvári, illetve egy salzburgi emberhátrányt hozott.

A fehérvári Chris Allen kiállítása a második harmad elejére is áthúzódott, a Salzburg ezt a lehetőséget már nem hagyta kihasználatlanul: Josh Green a felvonás 39. másodpercében volt eredményes.

Kiegészült a Volán, több öröme a vendégeknek azonban nem lehetett, hiszen a házigazdák egy perc múlva megduplázták előnyüket: Victor Lindgren talált akkor Hetényi hálójába.

Bár a találkozó nagy része még hátravolt, a lényegi kérdés ezzel eldöntetett péntekre is. Ezt támasztja alá, hogy a vendégek a második harmadban is csupán öt alkalommal próbálkoztak gólszerzéssel. Eközben a tizenkét hazai lövésből három gól született, hiszen a 35. percben Richard Jackman is megadásra késztette a fehérváriakat.

Az utolsó felvonásban Richard Jackman révén növelte előnyét a házigazda, míg a vendégek hiába tettek meg mindent a szépítésért, Divis kapuja bevehetetlen volt számukra. A Salzburg kapusa 21 lövést védett a találkozón, annak nagy részét - szám szerint tizenkettőt - a záró részben.

ERSTE BANK LIGA, OSZTRÁK ÉLVONALBELI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG, ALAPSZAKASZ, 24. FORDULÓ:

RED BULL SALZBURG - ALBA VOLÁN 4–0 (0–0, 3–0, 1–0)
Salzburg, 2000 néző, V: Bogen, Hofer, Preiskar (mindhárom osztrák)
RED BULL SALZBURG: Divis – Ulrich, Jackman, Trattnig, Koch, Draschkowitz, Johnston, Lindgren, Grabher Meier, Pinter, Harand, Lynch, Fast, Johnson, Green, Mairitsch, Reisinger, Lanz, Schwab, Lederer, Friedl. Edző: Pierre Pagé
ALBA VOLÁN: Hetényi – Tokaji, Horváth, Kovács Cs., Ocskay, Palkovics, Galvins, Allen, Vaszjunyin, Sihvonen, Benk, Kangyal, Ondrejcík, Gröschl, MacSweyn, Fodor, Svasznek,Borostyán, Rajz, Majoross, Sofron. Mb. edző: Énekes Lajos
Gólok: 20:39: Green (Fast, Divis – emberelőny, 1–2). 21:40: Schwab (Lindgren, Grabher Meier, 2–0). 34:17: Jackman (Mairitsch, Johnson, 3–0). 47:21: Harand (Jackman, Trattnig, 4–0)
Kiállítások: 4, ill. 10 perc

A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI:
Klagenfurter AC HK Acroni Jesenice 3-0 (2-0, 1-0, 0-0)
Olimpija Ljubljana Black Wings Linz 3-4 (1-2, 2-2, 1-0)
Vienna Capitals Graz 99ers 4-2 (1-1, 2-1, 1-0)
Villacher SV Innsbrucker Haie 5-2 (2-0, 2-1, 1-1)

AZ ÁLLÁS
1. Vienna 24 15 1 5 3 93–55 37
2. Jesenice 24 9 7 2 6 73–60 34
3. Linz 24 14 1 3 6 81–64 33
4. Innsbruck 24 8 7 2 7 85–69 32
5. Salzburg 24 12 1 4 7 78–70 30
6. Villach 24 8 4 4 8 71–74 28
7. Graz 24 5 6 4 9 70–87 26
8. Klagenfurt 24 9 2 3 10 71–74 25
9. Ljubljana 24 5 4 2 13 63–72 20
10. ALBA VOLÁN 24 2 3 19 39–100 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik