Döntőbe jutott a Ducks, Hasek szerint Giguere volt a nyerő ember

Vágólapra másolva!
2007.05.23. 09:19
Két, Stanley-kupát még soha nem nyerő együttes játszhatja a döntőt az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), miután nyugaton a kevésbé esélyes Anaheim a hatodik mérkőzést 4-3-ra megnyerve kiütötte a nyugaton az első kiemelt Detroitot. Mint ismert, a másik ágról az Ottawa Senators került be a fináléba, amely hétfőn kezdődik Anaheimben. Még egyik együttes sem nyert Stanley-kupát soha, mert bár az eredeti, 1893-tól 1934-ig fennálló Ottawa Senators neve feltűnik több helyen is a bajnokok listáján, a mostani együttes egy másik „franchise”, s 1992-ben lépett be a ligába.
Szimbolikus felvétel: Dominik Hasek (középen) kiterítve fekszik. A Detroitnak nem sikerült
Reuters
Szimbolikus felvétel: Dominik Hasek (középen) kiterítve fekszik. A Detroitnak nem sikerült
Szimbolikus felvétel: Dominik Hasek (középen) kiterítve fekszik. A Detroitnak nem sikerült
Reuters
Szimbolikus felvétel: Dominik Hasek (középen) kiterítve fekszik. A Detroitnak nem sikerült

A montreali születésű, francia kanadai Jean-Sebastien Giguere két harmadon át lehúzta a rolót a Detroit előtt a két együttes hatodik mérkőzésén, amelyre azt követően került sor, hogy a Ducks az előző öszecsapáson már majdnem kiesett.

A Detroitban hosszabbításban megnyert ötödik találkozó után ezúttal a Kacsák voltak lélektani fölényben, olyannyira, hogy valójában nem is adtak esélyt a Red Wingsnek.

A vezetést a Ferencvárost is megjárt Rob Niedermayer szerezte meg az első harmad 4. percének végén, majd a második játékrészben Coorey Perry és Ryan Getzlaf is eredményes volt, így 40 perc játék után 3-0 állt az eredményjelzőn.

Szavazás

Melyik csapat nyeri meg a Stanley-kupát?

Írja be az itt látható számot!
Giguere-nek ebben az időszakban nem lehetett gólt ütni, pedig a nagyobb név kétségtelenül a 42 éves Dominik Hasek, aki a michigani gárda hálóját őrizte több-kevesebb – ezúttal kevesebb – sikerrel.

A záró szakaszban még elég korán, 43:15-nél a svéd Henrik Zetterberg szépített a Vörös Szárnyaknak, azonban amikor 45:54-nél honfitársa, Samuel Pählsson Rob Niedermayer passza után ismét gólt ütött, gyakorlatilag eldőlt a meccs (4-1).

A vendégcsapat kétségbeesett hajrát vágott ki, és Pavel Dacjuk duplájával három perccel a dudaszó előtt minimálisra csökkentette a különbséget, de a hosszabbítást már nem sikerült kicsikarnia.

Győzött az Anaheim, amely rövid, 1993 óta íródó történetében 2003-at követően immár másodszor jutott be ismét a nagydöntőbe. (Négy évvel ezelőtt a Kacsák 4-3-ra kikaptak a New Jerseytől a Stanley-kupáért zajló harcban.)

Az anaheimi mérkőzés után a legtöbb újságíró Giguere véleményére volt kíváncsi, jelesül: hogy van az, hogy ő több mint 43 percig nem kapott gól, Hasek viszont hármat is.

„Mindent megtett, amit ebben a korban az ember megtehet” – mondta kollégájáról a 30. születésnapját egy héttel ezelőtt ünneplő Giguere.

„Tudják, ez nem könnyű. Én már biztosan nem leszek a ligában ennyi idősen. A Ducks valóban legyőzte a Red Wingst, de ez nem a kapusokon múlt.”

Az NHL legjobb kapusának járó Vezina-kupát korábban már hatszor elnyerő Hasek elismerte Giguere teljesítményét.

„Nagyszerűen védett. Utálom azt mondani, hogy nálam jobban, de talán így van. Az ötödik meccset ő lopta el tőlünk, és ez volt a kulcspillanata az egész sorozatnak.”

„Az embernek kell egy kis szerencse, és neki volt. Ő nyerte meg ezt az elődöntőt a csapatának” – tette hozzá a cseh legenda.

A két kapus mellett a mezőnyben hazai oldalon Rob Niedermayer és Ryan Getzlaf két-két pontot (gól, gólpassz) szerzett, a Detroitnál Pavel Dacjuk két góllal, Henrik Zetterberg góllal és assziszttal, Mikael Samuelsson pedig három ponttal tűnt ki. Utóbbiakat mindez nem vigasztalta.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONGLIGA (NHL)

FŐCSOPORTDÖNTŐ, NYUGAT, 6. MÉRKŐZÉS:
ANAHEIM DUCKS–DETROIT RED WINGS 4-3 (1-0, 2-0, 1-3)
Gólok: R. Niedermayer (1-0, 3:51 – Pronger, O’Donnell), Perry (29:51, 2-0 – Beauchemin, Getzlaf), Getzlaf (ee. 38:33, 3-0 – Marchant, Selänne), Zetterberg (43:15, 3-1 – Chelios, Samuelsson), Pählsson (45:54, 4-1 – R. Niedermayer, Travis Moen), Dacjuk (ee. 50:08, 4-2 – Lindström, Samuelsson), Dacjuk (ee. 56:56, 4-3 – Zetterberg, Samuelsson).
Gól/emberelőnyök: 1/4, ill. 2/7.
Kapusok: Giguere (26 védés/29 lövés), ill. Hasek 25/29.
A párharc végeredménye: 4-2 az Anaheim javára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik