Nice: az elhunyt Salát pocskondiázták a szurkolók – az edző kiosztotta őket

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.12. 11:45
null
Christophe Galtier kiosztotta az Emiliano Salát gyalázó szurkolókat (Fotó: AFP)
Sajnálatos esemény történt a szerdai Nice–Saint-Étienne (4–2) francia bajnokin: a hazai drukkerek egy része feltehetőleg még nem tudta megemészteni a Nantes ellen 1–0-ra elbukott, múlt hét szombati kupadöntőt, ezért az egyik rigmusban a Nantes korábbi játékosát, a 2019-ben halálos repülőgép-balesetet szenvedő Emiliano Salát sértegették. A mérkőzést követően a nizzaiak vezetőedzője, Christophe Galtier keményen kiosztotta a gyalázkodó szurkolókat.

 

„Ő egy argentin, aki nem úszik túl jól, Emiliano a víz alatt” – skandálták a nizzai szurkolók a Saint-Étienne elleni mérkőzés kezdeti szakaszában.

A meccs utáni sajtótájékoztatón a Nice vezetőedzőjét, Christophe Galtier-t arról kérdezték, mit gondol a drukkerek botrányos viselkedéséről.

„Nincs jelző, amivel minősíthetném, amit hallottam – kezdte a Lille-lel tavaly bajnoki címet nyerő, majd a Nice-hez szerződő 55 éves tréner. – Amikor beértünk az öltözőbe, nem az éneklés, az örömködés vagy a megkönnyebbülés volt az első reakciónk, hanem arról beszéltünk, amit a játékosok a pályán hallottak. A szakmai stáb és a futballisták nevében szeretnénk elnézést kérni Emiliano Sala családjától és a Nantes-tól.”

„Sok mindent lehet hallani a stadionokban, de amit ez a néhány ember – és nem csak hárman voltak –, művelt… Azt szokták mondani, hogy amit a stadionban látsz, az a társadalmunk tükre: ha ez a mi társadalmunk, akkor nagy szarban vagyunk! Frappart-t (a kupadöntő játékvezetőjét – a szerk.) is sértegették. Nem miatta, hanem magunk miatt buktuk el a döntőt. Számomra ez szürreális. Nincsenek szavak. Maradjanak otthon! Ilyet nem lehet csinálni egy stadionban. Ha a halottakat sértegetik, maradjanak otthon! Ha üvegeket dobálnak, maradjanak otthon! Majd nyerünk nélkülük!” – idézte a L'Équipe Galtier-t, aki a beszéde után kiviharzott a teremből.

A francia bajnokság (Ligue 1) jelenleg futó kiírását több, szurkolók okozta botrány „tarkította”:

A tavaly november 21-i, Lyon–Marseille mérkőzés azért szakadt félbe három perc játék után a lyoni stadionban, mert a lelátóról egy üdítős palackkal fejbe dobták Dimitri Payetet, az OM játékosát.

Októberben a Saint-Étienne és az Angers összecsapását kellett félbeszakítani, előtte a Nice–Marseille meccs is félbeszakadt (Payetet akkor is megdobták a nézőtérről) és a Lens–Lille északi derbi szünetében is kiadós csetepaté volt kibontakozóban, a nagyobb bajt a rendőri erők akadályozták meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik