Ligue 1: újabb botrány, most a Lyon–Marseille szakadt félbe

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.21. 21:57
null
Dimitri Payet a fejét ért ütés után (Fotó: AFP)
Alig telt el három játékperc a Lyon és a Marseille francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokijából, máris félbeszakadt a mérkőzés. A felvételek tanúsága szerint a szöglethez készülő Dimitri Payetet egy üdítőspalackkal találták fejen a lelátóról, a játékost ápolni kellett, az indulatok pedig mind a pályán, mind a lelátón elszabadultak, így a játékvezető néhány percnyi mérlegelés után az öltözőbe parancsolta a futballistákat.

Azt egyelőre nem tudni, mikor lehet folytatása a találkozónak.

Payet egyébként már az első percben is elvégzett egy szögletet, amikor szintén nagy pohár- és palackeső zúdult rá, a Marseille-játékosok emiatt reklamáltak is, ám akkor még nem volt olyan tárgy, amely eltalálta volna a karmestert.

A lyoni stadion műsorközlője valamivel 22 óra után közölte, hogy a találkozó folytatódni fog, ugyanakkor a nézőket figyelmeztették, ha újabb rendbontás történik, nem lesz folytatás. Ekkor a hírek még arról szóltak, Payet nem térhet vissza a pályára agyrázkódás gyanúja miatt.

A folytatásból viszont 22 óra 55 percig sem lett semmi. A L'Équipe ekkor már azt írta, a játékvezető majd' kétórányi várakozás után úgy döntött, vasárnap este már nem fejezik be a meccset.

Francia sajtóhírek szerint a Payetet eltaláló szurkolót kiemelték a nézőtérről, és átadták a rendőröknek.

A meccs 20 óra 45 perckor kezdődött, így ha minden a szokásos mederben folyt volna, a L'Équipe-en megjelentek idejében már véget is ért volna...

Persze kérdés, mi számít mostanság a francia rangadókon szokásosnak: néhány hete a St.-Étienne és az Angers összecsapását kellett félbeszakítani, előtte a Nice–Marseille meccs is félbeszakadt (Payetet akkor is megdobták a nézőtérről) és a Lens–Lille északi derbi szünetében is kiadós csetepaté volt kibontakozóban, a nagyobb bajt a rendőri erők akadályozták meg.



FRANCIA LIGUE 1
14. FORDULÓ
Brest–Lens 4–0
(Mounie 3., Chardonnet 13., Faivre 33., Le Douaron 69.)
Angers–Lorient 1–0 (Mangani 68. – 11-esből)
Metz–Bordeaux 3–3 (De Preville 45., Nguette 51., 70., ill. Elis 17., Oudin 39., 65.)
Strasbourg–Reims 1–1 (Bellegrade 90+6., ill. Ekitike 22.)
Troyes–St.-Étienne 0–1
(Trauco 60.)
Clermont–Nice 1–2 (Ogier 17., ill. Gouiri 75., 82.)
FÉLBESZAKADT
Lyon–Olympique Marseille

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 14 12 1 1 32–14 +18 37
2. Nice 14 8 3 3 25–11 +14 26
3. Rennes 14 7 4 3 24–12 +12 25
4. Lens 14 7 3 4 25–18 +7 24
5. Marseille 13 6 5 2 20–12 +8 23
6. Angers 14 5 6 3 20–16 +4 21
7. Strasbourg 14 5 4 5 25–19 +6 19
8. Monaco 14 5 4 5 19–18 +1 19
9. Montpellier 14 5 4 5 21–21 0 19
10. Lyon 13 5 4 4 21–21 0 19
11. Nantes 14 5 3 6 19–19 0 18
12. Lille 14 4 5 5 18–21 –3 17
13. Brest 14 3 6 5 20–21 –1 15
14. Lorient 14 3 6 5 13–21 –8 15
15. Reims 14 2 7 5 15–18 –3 13
16. Bordeaux 14 2 7 5 21–30 –9 13
17. Troyes 14 3 4 7 13–22 –9 13
18. Clermont 14 3 4 7 17–28 –11 13
19. Saint-Étienne 14 2 6 6 16–28 –12 12
20. Metz 14 1 6 7 16–30 –14 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik