Ligue 1: itt az újabb klubcsúcs, a Rennes kiütötte a Lyont

Vágólapra másolva!
2021.11.07. 22:40
null
A Rennes kiütötte a Lyont (Fotó: AFP)
Ugyan a tabellán csak egy hely volt a különbség a két csapat között, a pályán viszont három gól is: a Rennes 13 év után először nyert hazai pályán a Lyon ellen. S ahogyan 2008-ban, ezúttal is háromgólos különbséggel.

 

Zsinórban a hetedik bajnokiját is veretlenül vívta meg a francia élvonalban a Rennes, amely így még tovább nyújtotta a már egyébként is klubrekordot jelentő sorozatát. Ráadásul nem is akármely rivális, az Olympique Lyon elleni fölényes sikerrel tette ezt.

Pedig az első félidőben még nem sok dolog akart összejönni a házigazdának: hiába játszott mezőnyfölényben és alakított ki jóval több helyzetet, mint a rendkívül passzív vendégcsapat (a Lyon konkrétan gólszerzési kísérlet nélkül hozta le a 45 percet), csupán a rendes játékidő utolsó pillanataiban tudta megszerezni a vezetést a Rennes. Gaetan Laborde fejelt szöglet után Anthony Lopes kapujába (1–0).

A második félidőben jóval kevesebb ideig kellett várni a Rennes góljára: az 51. minutumban Hamari Traoré duplázta meg a fórt. Néhányan azt gondolhatták, Adrien Truffert 71. percben történt becserélésekor, hogy a hazaiak szívük szerint ráülnének az eredményre, elvégre védőként jött be a csatár Martin Terrier helyére. Ám Truffert az utolsó negyedórában kétszer is betalált, a totális megsemmisülés felé taszítva a Lyont (4–0).

A hosszabbítás pillanataiban Lucas Paquetá büntetőből szépített, de a vendégek még ennek sem örülhettek igazán, hiszen a tizenegyes elvégzésén csaknem ökölre ment egymással a brazil csatár, valamint Houssem Aouar...

A Rennes 2008 óta először tudta legyőzni hazai pályán futballozva a Lyont – 13 évvel ezelőtt szintén háromgólos sikert aratott, igaz, akkor kapott gól nélkül. 4–1

A vasárnapi játéknap korábbi mérkőzéseiről, köztük a St.-Étienne idénybeli első sikeréről, itt olvashat!

FRANCIA LIGUE 1
13. FORDULÓ

Rennes–Lyon 4–1 (Laborde 45., H. Traoré 51., Truffert 76., 83., ill. Paquetá 90+3. – 11-esből)
Korábban
Olympique Marseille–Metz 0–0
Lorient–Brest 1–2 (Grbic 5., ill. Faivre 58. – 11-esből, Mounié 80.)
Nantes–Strasbourg 2–2
(K. Coulibaly 20., R. Kolo Muani 48., ill. H. Diallo 44., Thomasson 88.)
Reims–Monaco 0–0
St.-Étienne–Clermont 3–2 (Nordin 78., Krasso 90+1., S. Sow 90+3., ill. Bayo 59., Berthomier 64.)
Nice–Montpellier 0–1
(Mollet 80.)

Szombat
Lille–Angers 1–1 (T. Djalo 27., ill. Unahi 83.)
Bordeaux–PSG 2–3 (Elis 79., Niang 90+2., ill. Neymar 26., 43., Mbappé 63.)
Péntek
Lens–Troyes 4–0 (Kalimuendo 14., Said 29., Clauss 35., Frankowski 61.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 13 11 1 1 29–13 +16 34
2. Lens 13 7 3 3 25–14 +11 24
3. Nice 13 7 3 3 23–10 +13 23
4. Marseille 13 6 5 2 20–12 +8 23
5. Rennes 13 6 4 3 22–12 +10 22
6. Montpellier 13 5 4 4 21–19 +2 19
7. Lyon 13 5 4 4 21–21 0 19
8. Strasbourg 13 5 3 5 24–18 +6 18
9. Angers 13 4 6 3 19–16 +3 18
10. Nantes 13 5 3 5 18–16 +2 18
11. Monaco 13 5 3 5 17–16 +1 18
12. Lille 13 4 4 5 16–19 –3 16
13. Lorient 13 3 6 4 13–20 –7 15
14. Troyes 13 3 4 6 13–21 –8 13
15. Clermont 13 3 4 6 16–26 –10 13
16. Reims 13 2 6 5 14–17 –3 12
17. Brest 13 2 6 5 16–21 –5 12
18. Bordeaux 13 2 6 5 18–27 –9 12
19. Saint-Étienne 13 1 6 6 15–28 –13 9
20. Metz1315713–27–148
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik