Ligue 1: hat gól és könnyes balhé Toulouse-ban

Vágólapra másolva!
2022.10.02. 22:35
null
Spierings (17) szerezte az első Toulouse-i gólt (Fotó: AFP)
A francia élvonal 9. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzései közül a Toulouse–Montpellier találkozó igencsak eseménydúsra sikeredett: egyrészt, a vendégek szereztek vezetést, amire a hazaiak négy góllal válaszoltak a második félidő elejéig, aztán a látogatók drukkerei miatt rövid időre félbe is szakadt a meccs, amelyet hazaiak emberhátrányban befejezve is megnyertek.

A Toulouse–Montpellier találkozó igazán mozgalmasan alakult: a 7. percben megszerezték a vezetést a vendégek, ám erre a 18. perctől szűk negyedóra alatt három találattal válaszolt a Toulouse, amely a második félidő elején, meglőtte a negyedik találatát is. Ezt már nehezen viselték a vendégszektorban helyet foglaló drukkerek s elégedetlenségüket könnygázgránátok pályára hajigálásával nyomatékosították...

Mivel számos játékos könnyezni kezdett, ezért a játékvezető jó negyedórára az öltözőbe terelte a csapatokat, s miután eloszlott a füst, s a köd, folytatódott a mérkőzés, ám a vendégszurkolók akciója nem érte el a kívánt hatást: hiába került emberelőnybe az utolsó félórára a a Montpellier, már csak szépíteni tudott,a Toulouse 4–2-re nyert.

Az Ajaccio otthonában korán vezetést szerzett a Clermont, ám a hazaiak a második félidő közepén egyenlítettek, s már-már elkönyvelhettük a döntetlent, amikor a Clermont Rashani és Dossour 89., illetve 92. percben esett találatával begyűjtötte a három pontot.

Troyes szintén a hajrában talált be a Reims-et fogadva: a vendégek három percet leszámítva végig vezetett, de Jackson Porozo a 93. percben egy kipattanót bevágva pontot mentett a hazaiaknak.

A Monaco 4–1-re nyert a Nantes ellen, erről a találkozóról – és a Ferencváros további El-ellenfeleinek hétvégi mérkőzéseiről – bővebben ide kattintva olvashatnak.

A késő esti mérkőzésen aztán a Lens Florian Sotoca 82. percben büntetőből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Lyont, így továbbra is őrzi a veretlenségét – a Marseille-hez és a listavezető PSG-hez hasonlóan.

FRANCIA LIGUE 1
9. FORDULÓ

AC Ajaccio–Clermont 1–3 (Avinel 70., ill. Kyei 11., Rashani 89., Dossou 90+2.)
Auxerre–Brest 1–1 (Niang 86. – 11-esből, ill. Szlimani 64.)
Toulouse–Montpellier 4–2 (Spierings 18., Aboukhlal 24., Chaibi 31., Dejaegere 48., ill. Cozza 7., Wahi 68.)
Troyes–Reims 2–2 (Odobert 51., Porozo 90+3., ill. Balogun 13., Ito 54.)
Monaco–Nantes 4–1 (Embolo 2., Ben Yedder 6., 28., 60. – utóbbit 11-esből, ill. Ciao 79. – öngól)
Lens–Lyon 1–0 (Sotoca 82– 11-esből)

KORÁBBAN
Lorient–Lille 2–1 (Diakité 8. – öngól, Le Bris 87., ill. J. David 78.)
SZOMBAT
Strasbourg–Rennes 1–3(H. Diallo 72. – 11-esből, ill. Kalimuendo 38., Terrier 49., Gouiri 61.)
Paris Saint-Germain–OGC Nice 2–1(Messi 29., Mbappé 83., ill. Laborde 47.)
PÉNTEK
Angers–Olympique de Marseille 0–3(Clauss 35., L. Suárez 50., Gerson 59.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 9 8 1 28–5 +23 25
2. Marseille 9 7 2 19–5 +14 23
3. Lorient 9 7 1 1 19–13 +6 22
4. Lens 9 6 3 17–7 +10 21
5. Monaco 9 5 2 2 17–13 +4 17
6. Rennes 9 4 3 2 17–9 +8 15
7. Lyon 9 4 1 4 16–11 +5 13
8. Lille 9 4 1 4 17–18 –1 13
9. Clermont 9 4 1 4 12–14 –2 13
10. Montpellier 9 4 5 21–19 +2 12
11. Troyes 9 3 2 4 16–18 –2 11
12. Toulouse 9 3 2 4 13–15 –2 11
13. Nice 9 2 2 5 6–11 –5 8
14. Auxerre 9 2 2 5 9–20 –11 8
15. Angers 9 2 2 5 9–21 –12 8
16. Nantes 9 1 4 4 9–15 –6 7
17. Reims 9 1 4 4 12–19 –7 7
18. Brest 9 1 3 5 9–19 –10 6
19. Strasbourg 9 5 4 7–12 –5 5
20. Ajaccio 9 1 1 7 5–14 –9 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik