Franciaország: megszületett az ítélet Benzema zsarolási ügyében

H. Á., K. Zs.H. Á., K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.11.24. 10:46
null
Benzema: bűnös! (Fotó: AFP)
Megszületett az első fokú ítélet a francia válogatott csatár, Karim Benzema 2015-ben kirobbant szexvideós zsarolási ügyében: a Real Madrid támadóját a Versailles-i bíróság bűnösnek találta, és egy év felfüggesztett börtönbüntetés mellett 75 ezer eurós pénzbírság megfizetésére kötelezte.

 

A francia válogatottba idén májusban visszakerülő csatár ügyvédje az ítélet kihirdetése után jelezte, nem fogadják el, és fellebbezést nyújtanak be.

„Eléggé meglepett az ítélet, de nem is kérdés, hogy fellebbezést nyújtunk be. Biztosak vagyunk benne, hogy másodfokon felmentik védencünket” – fogalmazott Benzema ügyvédje.

A múlt havi tárgyaláson az ügyész tízhavi felfüggesztett börtönbüntetést és 75 ezer euró pénzbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól, úgyhogy ehhez képest valóban szigorú ítélet született, ám ha azt nézzük, hogy Benzema a bűncselekményért akár öt év letöltendő börtönbüntetést is kaphatott volna, még olcsón megúszta.

Az ítélethirdetés után Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke a L'Équipe-nek leszögezte: Benzema továbbra is behívható a válogatottba.

„Ami a szövetséget illeti, az ítélet semmit sem változtat az álláspontunkon. A sajnálatos fejlemény ellenére a játékos beválogatható. Több évig hiányzott a nemzeti csapatból, ezen túl vagyunk, az ítélet bennem semmit sem változtatott meg. Ha Didier (Deschamps szövetségi kapitány) játszatni akarja, a szövetség nem fog ellenállni” – idézi a francia sportnapilap az elnököt.

Az ügy még 2015-ben kezdődött: az 52-szeres francia válogatott futballista, Mathieu Valbuena az év júniusában panaszt tett, mert egy ismeretlen felhívta, és közölte vele, birtokában van róla egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt, de azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, ha nem fizetnek neki. A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival.

A csatárt 2015 novemberében őrizetbe vették, de kihallgatását követően szabadon engedték, majd Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke decemberben bejelentette, hogy határozatlan időre eltiltják a válogatottbeli szerepeléstől.

Az ügy sértettje Benzema ellen vallott, és egyértelműen megvádolta a Real Madrid támadóját, aki viszont tagadta, hogy bármilyen aktív szerepet játszott volna Valbuena megzsarolásában.

Benzema 2007-ben mutatkozott be a francia válogatottban, de a botrány kirobbanása után egészen az idén – részben Budapesten – megrendezett Európa-bajnokságig nem kapott meghívót Didier Deschamps szövetségi kapitánytól.

Mathieu Valbuena egyik ügyvédje is kommentálta az ítéletet: mint mondta, a jelenleg az Olympiakosz Pireuszban futballozó 37 éves ügyfele nehezen élte meg az elmúlt éveket, de az ítélet hallatán legalább megkönnyebbült.

„Elégedettek vagyunk, hogy hivatalosan is elismerték, ő áldozata az ügynek – idézi a L'Équipe Didier Domat-t. – Talán nem kell bizonygatnunk, milyen szakmai hátrányokat szenvedett el a történtek miatt. Azóta egyszer sem hívták be például a válogatottba, noha még ma is aktív. Ez is közvetlen következménye az ügynek, mondjon bármit is a mellőzése okáról a szövetség és a kapitány. Ezeket a károkat nem enyhítheti az ítélet, legyen mégoly következetes is.”

Az ügy további négy vádlottja közül hárman 15 hónaptól két és fél évig terjedő letöltendő börtönbüntetést kaptak kisebb pénzbüntetés mellett, egy férfi megúszta másfél év felfüggesztettel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik