Legyőzve a PSG – ami a BL-ben nem sikerült a Monacónak, az a bajnokságban igen

R. D. P.R. D. P.
2026.03.06. 22:46
null
Philipp Köhn több nagy védést is bemutatott (Fotó: Getty Images)
A Paris Saint‑Germain és a Monaco mérkőzésén a vendégek meglepetésre 3–1-re győztek a párizsi Parc des Princes-ban a francia élvonal (Ligue 1) 25. fordulójának pénteki játéknapján.

A találkozón a Monaco agresszív letámadása hozta meg a vezető gólt: a 27. percben Maghnes Akliouche büntette meg a párizsi védők hibáját. A második félidő elején a csereként beálló Alexandre Golovin mindössze néhány másodperccel pályára lépése után növelte az előnyt (0–2). A PSG gyorsan reagált, Bradley Barcola szép lövéssel szépített a 71. percben.

A hajrában azonban a vendégek eldöntötték a meccset: egy labdaszerzés után Folarin Balogun lövése megpattanva a kapuba került, így – mint utólag kiderült – kialakult a 3–1-es végeredmény.

A PSG ugyan több helyzetet is kialakított – például Ousmane Dembélé és Nuno Mendes révén –, de Philipp Köhn több fontos védést is bemutatott.

A Monaco szervezett játékkal és hatékony kontrákkal szerezte meg a győzelmet, míg a párizsiak hiába támadtak sokat, nem tudtak még egyenlíteni sem. Ez az eredmény nem túl jó előjel Luis Enrique csapatának a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-párharc előtt...

FRANCIA LIGUE 1
25. FORDULÓ, pénteki mérkőzés
Paris SG–Monaco 1–3 (Barcola 71., ill. Akliouche 27., Golovin 55., Balogun 73.)

Szombaton játsszák
17.00: Nantes–Angers
19.00: Auxerre–Strasbourg
21.05: Toulouse–Olympique Marseille
Vasárnap játsszák
15.00: Lens–Metz
17.15: Brest–Le Havre
17.15: Lille–Lorient
17.15: Nice–Rennes
20.45: Lyon–Paris FC

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. Paris SG25183454–22+32 57 
2. Lens24172545–21+24 53 
3. Lyon24143738–26+12 45 
4. Marseille24134748–32+16 43 
5. Monaco25124943–37+6 40 
6. Lille24124837–31+6 40 
7. Rennes24117638–35+3 40 
8. Strasbourg24105940–31+9 35 
9. Brest2496932–34–2 33 
10. Lorient2489734–38–4 33 
11. Toulouse2487933–28+5 31 
12. Angers24851122–30–8 29 
13. Paris FC24681027–37–10 26 
14. Le Havre24681020–30–10 26 
15. Nice24661230–43–13 24 
16. Auxerre24461419–35–16 18 
17. Nantes24451522–41–19 17 
18. Metz24341722–53–31 13 

 

 

Legfrissebb hírek

Több mint 45 milliárd dolláros bevétellel rekordot döntött az európai klubfutball

Angol labdarúgás
2026.07.09. 16:25

Férfi kézi: a PSG megszerezte a távozó veszprémi szélsőt – hivatalos

Kézilabda
2026.07.07. 13:53

Ligue 1: Filipe Luís az AS Monaco új vezetőedzője – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.06. 14:59

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.30. 16:58

Kinevezték az új trénert, a Brest teljesítette elhunyt edzője kívánságát

Francia labdarúgás
2026.06.27. 15:16

Szexuális erőszak vádjával bíróság elé áll a marokkóiak és a PSG sztárja

Foci vb 2026
2026.06.19. 10:40

Gyász: 58 évesen elhunyt a francia élvonalbeli csapat edzője

Francia labdarúgás
2026.06.17. 21:18

Angliában elsőre megbukott, újra a francia élvonalban vállalt állást Will Still

Francia labdarúgás
2026.06.12. 14:20