Végső búcsút vettek az Európa-bajnok francia csatártól, Bernard Lacombe-tól

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.06.25. 19:36
null
A szertartás egy pillanata (Fotó: AFP)
Szerdán Fontaines-sur-Saone-ban végső búcsút vettek Bernard Lacombe-tól, az 1984-ben Európa-bajnokságot nyerő francia válogatott csatárától, az Olympique Lyonnais és a Girondins Bordeaux korábbi korszakos futballistájától.

Bernard Lacombe Alzheimer-kórban szenvedett, január óta egy lyoni egészségügyi intézményben kezelték, ott érte a halál június 17-én, 72 éves korában.

Lacombe a Lyonban (1969–1978) és a Bordeaux-ban (1979–1987) töltötte karrierje érdemi részét, de a két időszak között lehúzott egy idényt a Saint-Étienne-ben is. A Lyonnal kupát (1973), a Bordeaux-val három bajnoki címet (1984, 1985, 1987) és két Francia Kupát (1986, 1987) nyert. A francia bajnokság örök-góllövőlistáján az övé a második hely 255 góllal az argentin Delio Onnis (299) mögött.

A francia nemzeti csapatban 1973 és 1984 között játszott, 38 mérkőzésen 12 gólt szerzett, válogatottbeli karrierje az aranyérmet hozó 1984-es hazai rendezésű Európa-bajnoksággal zárult le.

Bernard Lacombe 2019-ben vonult nyugdíjba, ünnepélyes kezdőrúgással búcsúztatták (Fotó: AFP)

Visszavonulása után három évtizedet húzott le a Lyon alkalmazásában: előbb sportigazgató (1988–1996), majd vezetőedző (1996–2000), végül majdnem húsz éven át Jean-Michel Aulas elnök tanácsadója volt (2000–2019).

Utóbbi minőségében kulcsszerepet játszott az OL aranykorszakának előkészítésében és kibontakozásában, mások mellett Juninho Pernambucano, Edmílson, Michael Essien és Mahamadou Diarra szerződtetése is hozzá köthető.

Halála másnapján a L'Équipe francia sportnapilap neki szentelte a teljes címlapját, szerdai búcsúztatásán a francia futball sok híressége köszönt el tőle.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 16-szoros országos bajnok atléta, Tóth László

Atlétika
14 órája

Tíz év, nélküle… – Fülöp Mártonra emlékezett édesanyja és édesapja

Magyar válogatott
Tegnap, 6:42

Örök nyugalomra helyezik a héten Kopeczky Lajost

Minden más foci
2025.11.11. 23:00

Gyász: elhunyt Jurij Sziszikin kétszeres olimpiai bajnok tőröző

Egyéb egyéni
2025.11.11. 19:23

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
2025.11.10. 10:31

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58

Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

Magyar válogatott
2025.11.06. 18:35
Ezek is érdekelhetik