Ligue 1: nehezen jött össze a megállapodás, és máris ki akar szállni a fő televíziós partner

K. Zs.K. Zs.
2025.04.02. 15:13
Képünk illusztráció (Fotó: AFP)
A Radio Monte Carlo (RMC) értesülései szerint a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) franciaországi közvetítési jogait birtokló DAZN azt fontolgatja, hogy a nyáron felmondja a ligával tavaly kötött, öt évre szóló megállapodását.

A 2024 nyarán tető alá hozott szerződés záradéka szerint a DAZN legkorábban idén decemberben kezdeményezheti az egyezség felbontását, de kilépési szándéka olyan határozott, hogy az RMC szerint hajlandó engedményt tenni: eltekint a tilalomtól, és lehetővé teszi a francia liga (LFP) számára, hogy máris tárgyalást kezdjen más médiatársaságokkal.

A liga vezetősége, a klubok és a DAZN kezdettől fogva feszültséggel terhelt viszonya az utóbbi hónapokban tovább mérgesedett, de a felek egyelőre tárgyalnak, ha csak közvetítő útján is. 

A liga fő médiapartnere két okból fontolgatja a drasztikus lépés megtételét: egyrészt a Ligue 1-közvetítési csomag vásárlóinak száma messze elmarad a tervektől – a 68 millió lakosú Franciaországban mintegy félmillióan fizettek elő, miközben a nullszaldóhoz legalább 1.5 millió néző kellene –, másrészt a klubok nem mutatnak segítőkészséget a számok javítására kidolgozott B-terv megvalósításában.

A brit cég sérelmezte azt is, hogy a liga nem lép fel kellő eréllyel a jogsértőkkel szemben; a liga változást ígért, de partnerét egyelőre nem győzte meg.

A pénze után futó brit tévétársaság szeretne több exkluzív sztárinterjút készíteni, a közönség számára különlegességet kínáló forgatási helyszínekre bejutni, csakhogy a klubok nem mindegyike partner ebben. 

A DAZN februárban úgy próbált nyomást gyakorolni a pénzben – a PSG kivételével – nem úszó klubokra, hogy nem fizette ki a jogokért akkor esedékes 35 millió eurót (utóbb utalta az összeget). A következő kifizetés (70 millió euró) április végén időszerű.

 

Legfrissebb hírek

Csongvai jókor jó helyen: bérletesei számával rekordot döntött Saint-Étienne

Francia labdarúgás
2026.08.01. 12:11

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16

A Girondins Bordeaux indított egy utolsó utáni akciót az életben maradásért

Francia labdarúgás
2026.07.22. 13:16

Több mint 45 milliárd dolláros bevétellel rekordot döntött az európai klubfutball

Angol labdarúgás
2026.07.09. 16:25

Ligue 1: Filipe Luís az AS Monaco új vezetőedzője – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.06. 14:59

Kinevezték az új trénert, a Brest teljesítette elhunyt edzője kívánságát

Francia labdarúgás
2026.06.27. 15:16

Gyász: 58 évesen elhunyt a francia élvonalbeli csapat edzője

Francia labdarúgás
2026.06.17. 21:18

Angliában elsőre megbukott, újra a francia élvonalban vállalt állást Will Still

Francia labdarúgás
2026.06.12. 14:20