A Marseille előrehaladott tárgyalásokat folytat Paul Pogbával – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.10.09. 15:03
Sajtóhírek szerint a Marseille előrehaladott tárgyalásokat folytat Paul Pogbával (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Paul Pogba sikeresen fellebbezett a doppingvétség miatt kiszabott négyéves eltiltása ellen, s a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 18 hónapra csökkentette a francia középpályás eltiltását, ennek köszönhetően hamarosan visszatérhet a pályára, s értesülések szerint az Olympique Marseille előrehaladott tárgyalásokat folytat vele.

Ismert, hogy Paul Pogbát a 2023–2024-es Serie A-idény első fordulójában, a Juventus Udinese elleni bajnokija után ellenőrizték – egy olyan mérkőzés után, amelyen pályára sem lépett –, és szervezetében szintetikus tesztoszteron nyomaira bukkantak. A Juventus által azonnal felfüggesztett labdarúgó B-próbájának eredménye is pozitív lett, ezért az olasz ügyészség négyéves eltiltást kért Pogbára, aki jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.

Paul Pogba a napokban hivatalos közleményben tudatta, hogy sikeres volt a fellebbezése és eltiltását 18 hónapra csökkentették, azaz a 2023. szeptember 11-én életbe lépett büntetését a fellebbezésnek köszönhetően 2025 márciusában letölti.

A Juventus által felfüggesztett, de továbbra is szerződéssel rendelkező futballista Fabrizio Romano értesülései szerint azon dolgozik, hogy felbontsa a kontraktusát a torinóiakkal, s ha ez összejön neki, szabadon igazolható lesz.

A középpályás honfitársa, Patrice Evra nemrég az RMC Sport egyik műsorában arról beszélt, lobbizni fog azért, hogy Pogba a Marseille-hez kerüljön.

„Focizni akar, legyen bárhol is az. Például miért ne a Marseille-ben? Felhívom Mehdi Benatiát (a Marseille sportigazgatója – a szerk.) és elmondom neki, hogy az ajtó nyitva van” – mondta Evra.

A francia NSI televízió újságírója, műsorvezetője, Malick Traoré most az X-oldalán arról számolt be: értesülései szerint a Marseille előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy Paul Pogba hamarosan aláírjon a Marseille-hez.

A Tuttosport egyébként úgy tudja, Pogba januárban kezdheti újra az edzéseket, és márciusban már mérkőzéseken is pályára léphet.

 

Legfrissebb hírek

Többek között a Juventus és a BVB is szemet vetett Kovács Bendegúzra – sajtóhír

Légiósok
Tegnap, 11:04

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Ligue 1: Negóék pontot szereztek a Lyon ellen

Francia labdarúgás
2026.03.15. 19:17

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Ligue 1: Guiri megint lecsapott, sorozatban harmadszor nyert a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.13. 22:49

Greenwood góljával nyert Toulouse-ban a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.07. 23:06

Magabiztos sikerrel ajándékozta meg a születésnapos Spallettit a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.03.07. 22:40

Francia Kupa: a Toulouse búcsúztatta az OM-et, a Nice kiejtette a Lorient-t

Francia labdarúgás
2026.03.04. 23:23
Ezek is érdekelhetik