Paul Pogbát négy évre eltiltották dopping miatt

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.02.29. 13:19
Egybehangzó sajtóhírek szerint Paul Pogbát négy évre eltiltották (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó olasz lapértesülések szerint négy évre eltiltották az olasz élvonalbeli Juventus világbajnok középpályását, Paul Pogbát, akit tavaly szeptemberben függesztettek fel a torinóiak, azt követően, hogy egy hónappal korábban pozitív doppingmintát adott.

Paul Pogbát az olasz bajnokság 1. fordulójában, az Udinese elleni augusztus 20-i bajnokit követően ellenőrizték, egy olyan mérkőzés után, melyen pályára sem lépett, ám az olasz lapok arról írtak, hogy a francia középpályás szervezetében szintetikus tesztoszteron nyomaira bukkantak. Ezt követően függesztette fel őt klubja, a Juventus, de a helyzete később sem javult, ugyanis a B-próba is pozitív eredményt hozott.

Bár az olasz ügyészség négyéves eltiltást kért a játékosra, előbb ügynöke, Rafaela Pimenta nyilatkozott képviseltje ártatlanságáról, majd Pogba azt mondta, bízik benne, hogy fél élvre csökkentik az eltiltását. 

A Sky olasz kiadása azt írta, az Olasz Doppingellenes Törvényszék elfogadta a Doppingellenes Ügynökség négyéves eltiltásra vonatkozó kérését – ez a doppingellenes világkódex értelmében az általános mértékű eltiltás ilyen esetben.

Az eltiltás akár a 30 éves világbajnok középpályás karrierjének végét is jelentheti, a 91-szeres francia válogatott labdarúgót ugyanis az ügy miatt felfüggesztette a Juventus, s ha vissza is tér négy év múlva, aligha a legmagasabb szintre.

Az ítélet kihirdetése után röviddel Pogba egyik rokona megerősítette az AFP hírügynökségnek, hogy Pogba fellebbez a döntés ellen.

 

Legfrissebb hírek

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egyórás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 21:20

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 20:25

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19

A Juventus, a Chelsea és az Ajax is vinné Kovács Bendegúzt, az Alkmaar hosszabbítana vele – sajtóhír

Minden más foci
2026.05.16. 09:28
Ezek is érdekelhetik