Az Eb után visszavonul a válogatottságtól Olivier Giroud

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.24. 13:10
Olivier Giroud az Eb-n játszik utoljára a francia válogatott színeiben (Fotó: Getty Images)
A napokban a Milantól Los Angelesbe igazoló Olivier Giroud egy interjúban elmondta, a németországi Európa-bajnokság után visszavonul a válogatottságtól.

Május elején jött a hír, hogy Olivier Giroud három év után távozik a Milantól, később az MLS-ben szereplő Los Angeles FC bejelentette, náluk folytatja a világbajnok francia támadó.

Majd 16-én bekerült Didier Deschamps 25 fős Európa-bajnoki keretébe. Giroud a L'Equipe-nek adott csütörtöki interjúban elmondta, a németországi Eb után visszavonul a francia válogatottól. A 37 éves támadó először 2011-ben egy USA elleni felkészülési mérkőzésen debütált a válogatottban, azóta összesen 131-szer képviselhette hazáját. Ezeken a találkozókon 57 gólt szerzett, amivel rekorder. 

„Hogy őszinte legyek, ez lesz az utolsó tornám a franciákkal. Nyilvánvalóan nagyon fog hiányozni mondta Giroud a L'Equipe-nek. – Helyet kell adnunk a fiataloknak. Arra is figyelni kell, hogy ne legyen túl sok a terhelés. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Mindig is azt mondtam, hogy akkor hagyom abba, amikor a testem megkér rá. Azt hiszem, még két jó évem van hátra. De ami a francia csapatot illeti, úgy gondolom, ez lesz a vége.”

A franciák legutóbb 2000-ben nyertek Európa-bajnokságot, 2021-ben meglepetésre Svájc ellen búcsúztak a legjobb tizenhat között. A mostani Eb-n a csoportkörben Ausztriával kezdenek, majd Hollandia és Lengyelország következik. A kontinensviadal kapcsán Giroud elmondta, nincsenek elvárásai. „Tényleg az a vágy hajt, hogy ezzel a genercáióval minél messzebbre jussak. Ha nyerünk, akkor elmondhatom, hogy a PL-t leszámítva, mindent megnyertem. Sokat hallottam a 60 gólos válogatott határról, de én nem hajszolom ezt.”

A FRANCIA LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EDDIGI EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Alphonse Areola (West Ham), Mike Maignan (Milan), Brice Samba (Lens)
Védők: Jonathan Clauss (Marseille), Théo Hernandez (Milan), Ibrahima Konaté (Liverpool), Jules Koundé (Barcelona), Ferland Mendy (Real Madrid), Benjamin Pavard (Internazionale), William Saliba (Arsenal), Dayot Upamecano (Bayern München)
Középpályások: Eduardo Camavinga (Real Madrid), Youssouf Fofana (Monaco), Antoine Griezmann (Atlético Madrid), N’Golo Kanté (Al-Ittihad), Adrien Rabiot (Juventus), Aurélien Tchouaméni (Real Madrid), Warren Zaire-Emery (PSG)
Támadók: Bradley Barcola (PSG), Kingsley Coman (Bayern München), Ousmane Dembélé (PSG), Olivier Giroud (Milan), Randal Kolo Muani (PSG), Kylian Mbappé (PSG), Marcus Thuram (Internazionale)
Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

A PROGRAM NAPONKÉNTI BONTÁSBAN IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

UEFA EURO 2024, NÉMETORSZÁG
D-CSOPORT
JÚNIUS 16., VASÁRNAP
15.00, Hamburg: Lengyelország–Hollandia
JÚNIUS 17., HÉTFŐ
21.00, Düsseldorf: Ausztria–Franciaország
JÚNIUS 21., PÉNTEK
18.00, Berlin: Lengyelország–Ausztria
21.00, Lipcse: Hollandia–Franciaország
JÚNIUS 25., KEDD
18.00, Berlin: Hollandia–Ausztria
18.00, Dortmund: Franciaország–Lengyelország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik