Ligue 1: Gameiro 300. bajnokiján nem bírt a Toulouse-zal a Strasbourg

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.07. 16:56
Kevin Gameiro nem tudott maradandót alkotni a 300. francia élvonalbeli bajnokiján (Fotó: Getty Images)
Pályafutása 300. mérkőzését játszotta a francia élvonalban (Ligue 1) a Strasbourg csatára, Kevin Gameiro, aki a 32. fordulóban nem tudott csapata segítségére lenni, ugyanis gól nélküli döntetlenre végeztek a Toulouse vendégeként. A nemzetközi kupaindulásra hajtó Nice nem tudott nyerni a Reims ellen.

Fontos felsőházi mérkőzést vívott a kilencedik helyezett Reims vendégeként a Bajnokok Ligája-indulásra pályázó Nice, ugyanis a 39 ponttal álló vendéglátónak is bőven van még matematikai esélye a nemzetközi kupaszereplés kivívására. A nizzaiak jóval támadóbb szellemben játszottak, még úgy is, hogy a labda a Reimsnél volt többet, de a hazaiak kiválóan védekeztek, ez pedig elég volt számukra az egy ponthoz és a gól nélküli döntetlenhez.

A Toulouse és a Strasbourg középházi rangadót vívott egymással a vendégek ikonikus csatárának, Kevin Gameirónak a 300. francia élvonalbeli meccsén (idegenben és hazai pályán is 50-50 gólnál jár). A tabella 11. helyén álló házigazda volt valamivel aktívabb, igaz, az első félidőt kaput eltaláló próbálkozás nélkül hozták le a csapatok. A második játékrész sem lett sokkal izgalmasabb, főként a mezőnyben zajlott a játék, így a Reimshez és a Nice-hez hasonlóan a Toulouse és a Strasbourg is 0–0-ra végzett egymással.

A Montpellier esélyesnek megfelelően hazai pályán Téji Savanier tizenegyesből szerzett góljával és Yann Karamoh hosszabbításban elért találatával 2–0-ra nyert a kiesés elől menekülő Lorient ellen.

FRANCIA LIGUE 1
28. FORDULÓ
Montpellier–Lorient 2–0 (Savanier 55. – 11-esből, Karamoh 90+1.) 
Reims–Nice 0–0
Toulouse–Strasbourg 0–0

KORÁBBAN
Brest–Metz 4–3 (Chardonnet 12., K. Doumbia 31., Mounié 38., Satriano 60., ill. I. Traoré 6., Mikautadze 74., 80.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lille–Olympique Marseille 3–1 (J. David 54. – 11-esből, Cabella 71., G. Gudmundsson 84., ill. Ismaily 81. – öngól)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
PSG–Clermont 1–1 (G. Ramos 85., ill. H. Keita 32.)
Lens–Le Havre 1–1 (Frankowski 58., ill. Sabbi 78. – 11-esből)

KÉSŐBB
17.05: Monaco–Rennes
20.45: Nantes–Lyon

 

Legfrissebb hírek

Hiába Ansu Fati visszatérése és gólja, a Monaco megint kikapott a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
1 órája

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.12. 13:07

Angliából, Premier League-es tapasztalattal érkezett a Rosenior-utód Strasbourgba

Francia labdarúgás
2026.01.07. 12:21

Otthon kapott ki a Marseille, megnyerte a párizsi derbit a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.04. 22:46

A Lyon megverte a Monacót a Ligue 1 szombati rangadóján

Francia labdarúgás
2026.01.03. 23:01

Ligue 1: győzött a Toulouse otthonában, így biztosan élen marad a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.02. 23:05

Ligue 1: edzőt váltott a pocsék sorozatban levő Nice

Francia labdarúgás
2025.12.29. 13:05

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
2025.12.26. 16:41
Ezek is érdekelhetik