Lille: fél év „pihenő” után szerződtették Ben Arfát

Cs. B.Cs. B.
2022.01.19. 14:34
null
Ben Arfa éppen a Lille ellen szerezte első gólját a profik között (Fotó: losc.fr)
A francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) címvédője, a Lille OSC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a legutóbb Bordeaux-ban futballozó, fél éve szabadon igazolható Hatem Ben Arfát. A klub azt is közölte a honlapján, hogy a török Yusuf Yazicit opciós joggal fél évre kölcsönadta a CSZKA Moszkvának.

 

A sokak által elpazarolt tehetségnek tartott technikás középpályás 2004-ben, az Olympique Lyonban kezdte meg felnőtt karrierjét. Négy évvel később a rivális Marseille-hez csatlakozott, ám nem tudta megvetni a lábát, egy kölcsönszerződés után 2011-ben végleg a Newcastle United játékosa lett.

A „szarkáknál” többször is jó teljesítményt nyújtott Hatem Ben Arfa, de 2015-ben szerződést bontott vele az angol élvonalbeli klub. Ezután sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, csapatról csapatra vándorolt – többek között a PSG-ben és a Nice-ben is játszott.

Tavaly nyáron távozott előző klubjától, a Bordeaux-tól a márciusban a 35. életévét betöltő játékos, majd hat hónap kihagyást követően – némi meglepetésre – szerdán (ma) bejelentette szerződtetését a Lille. Az nem derült ki a közleményből, hogy a szerződés mennyi időre szól.

ƒ„Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhattam a LOSC-hoz. Többször játszottam ellene, de most az a megtiszteltetés ért, hogy magamon viselhetem a mezét” – mondta a 15-szörös francia válogatott játékos.

Érdekesség, hogy Ben Arfa 17 évesen, éppen a Lille elleni debütáló bajnokiján szerezte meg első gólját a profik között.


Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
17 órája

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Már nem Dino Toppmöller a Lens edzője – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 17:03

Alig kezdődött el az idény, a Lens máris megválik nyáron kinevezett edzőjétől – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 14:27

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A kapusok remekeltek Brestben, szoros meccsen nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.13. 22:52