Ligue 1: nem utazhatnak idegenbe a Lille és a Marseille szurkolói

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2021.10.07. 14:46
null
A Marseille szurkolói idegenben nem balhéznak többet idén (Fotó: AFP)
A francia liga döntése értelmében a Lille és az Olympique Marseille szurkolói idén már nem utazhatnak idegenbeli labdarúgó-mérkőzésekre a közelmúltbeli rendbontások miatt.

A két klubot egypontos levonással is megbüntették, de ennek végrehajtását felfüggesztették. A Lens is hasonló megrovást kapott, továbbá két hazai találkozóját zárt kapuk mögött kell megrendeznie. Az Angers-t szektorbezárással és 20 ezer eurós bírsággal sújtották.

Szeptemberben mintegy ötven marseille-i drukker rohant a pályára, majd összecsapott az Angers szimpatizánsaival utóbbiak szektorában. Néhány nappal korábban a Lens–Lille rangadón a szurkolók székeket téptek fel és azzal dobálták egymást a szünetben, a meccs 30 percre félbe is szakadt a botrány miatt.

A Marseille esetében nem ez volt az első rendbontás az idényben, a Nice elleni félbeszakadt rangadót október 27-én pótolják, míg az Európa-ligában a török Galatasaray elleni találkozón is tíz percre megállt a játék, mert a rivális drukkerek pirotechnikai eszközökkel dobálták meg egymást.

Legfrissebb hírek

Kinevezték az új trénert, a Brest teljesítette elhunyt edzője kívánságát

Francia labdarúgás
2026.06.27. 15:16

Gyász: 58 évesen elhunyt a francia élvonalbeli csapat edzője

Francia labdarúgás
2026.06.17. 21:18

Az UEFA 10 millió euróra büntette az Olympique Marseille-t

Francia labdarúgás
2026.06.17. 19:47

Angliában elsőre megbukott, újra a francia élvonalban vállalt állást Will Still

Francia labdarúgás
2026.06.12. 14:20

„Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták” – Giroud hosszabbított Lille-ben

Francia labdarúgás
2026.06.09. 13:13

Az angol Premier League-be tart a francia sikeredző

Francia labdarúgás
2026.06.03. 13:35

BL-induló csapatnál folytatja Carlo Ancelotti fia

Francia labdarúgás
2026.06.01. 13:53

Zárt kapus meccsen őrizte meg francia élvonalbeli tagságát a Nice

Francia labdarúgás
2026.05.29. 22:50
Ezek is érdekelhetik