Rangadó helyett! A hollandok szórakoztak a spanyolokkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.13. 20:56
null
Xabi Alonso 11-esénél hiába érezte az irányt Jasper Cillessen (Fotók: Reuters)
Bombameglepetéssel folytatódott a brazíliai labdarúgó-világbajnokság: a B-csoport nyitó mérkőzésén a címvédő Spanyolországot 5–1-re kitömték a hollandok a 2010-es finálé visszavágóján. Pedig Xabi Alonso góljával a spanyolok szereztek vezetést, de aztán jött az általunk olyan jól ismert holland gőzhenger.


Délen a helyzet változatlan. Ezt gondolhatták magukban bosszúsan a holland szurkolók, amikor a 8. percben Wesley Sneijder ziccerét Iker Casillas kivédte. A 2010-es dél-afrikai vb döntőjében ugyebár Arjen Robben hagyott ki ordító helyzetet még 0–0-nál.

Az első nagy lehetőségével nem sokkal később a spanyol válogatott sem tudott élni, Diego Costa volt határozatlan, a visszaérő Ron Vlaar szerelni tudta. Ezután is támadásban maradt a címvédő, Diego Costa hagyott ki újabb helyzetet, majd David Silva.

A 26. percben újra a holland védelem mögé kerültek a spanyolok, ismét Diego Costa volt főszerepben, aki Stefan de Vrij becsúszása után jó érzékkel elesett a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Xabi Alonso értékesítette. 1–0

A 41. percben Iniesta pazar passzát David Silva válthatta volna gólra, de kissé flegma emelésével nem sikerült mattolnia Jasper Cillessent. A második spanyol gól helyett megszületett az első holland, mégpedig nem is akármilyen alakítással. Daley Blind hosszú indítása Robin van Persie-t találta meg, a Manchester United támadója pedig gyönyörű mozdulattal, előre vetődve átfejelte Casillas fölött a labdát (1–1). Ez a gól azt jelentette egyben, hogy a Real Madrid kapusa 477 perc után újfent gólt kapott világbajnokságon, így „csak" a harmadik helyre jött fel a vonatkozó örökranglistán, Walter Zenga csúcsától 40 percre volt, és Peter Shiltont (501) sem tudta megelőzni.

A második félidőt a felek már szakadó esőben kezdték, végül kiderült, hogy az égi áldás a spanyolokat siratja. Robben szép góljával – amelyet szintén Blind nagy passza előzött meg – már a hollandok vezettek (1–2), majd De Vrij szabadrúgás utáni fejesével már kétgólos hátrányban voltak a spanyolok, akik utóbbi gólnál kapustámadást reklamáltak, hiába. 1–3

A harmadik holland gól pillanata
A harmadik holland gól pillanata

Ezzel pedig még nem volt vége Casillas vesszőfutásának, a 72. percben ugyanis egy hazaadás után messzire pattant tőle a labda, Van Persie pedig köszönte szépen, lecsapott a labdára, és megszerezte önmaga második, Hollandia negyedik gólját. 1–4

Az ötödiknél leginkább Sergio Ramos érezhette magát kényelmetlenül: a félpályáról induló Robben bántóan könnyedén lefutotta (persze a hollandoknak egyáltalán nem fájt a látvány), majd Casillas elfektetése után a hálóba bombázott, ez már megalázó találat volt. 1–5

Ha az oranje nem szórakozza el a helyzeteit a véghajrában, még nagyobb csapást mérhetett volna Spanyolországra, amelynek azonban így sem lesz könnyű felkelnie egy ekkora pofon után. Címvédő világbajnokságon még négy gólt sem kapott az első mérkőzésén, nemhogy ötöt.

AZ ÖSSZEFOGLALÓ MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE!

VB 2014
A 2. JÁTÉKNAP PROGRAMJA

B-CSOPORT
SPANYOLORSZÁG–HOLLANDIA 1–5 (1–1)
Salvador, Arena Fonte Nova. Vezette: Rizzoli (olasz)
SPANYOLORSZÁG: Casillas – Azpilicueta, Sergio Ramos, Piqué, Jordi Alba – Xabi Alonso (Pedro, 63.), Busquets – D. Silva (Fabregas, 78.), Xavi, Iniesta – Diego Costa (Fernando Torres, 63.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
HOLLANDIA: Cillessen – Janmaat, Vlaar, De Vrij (Veltman, 77.), Martins Indi, Blind – De Guzmán (Wijnaldum, 62.), Sneijder, N. de Jong – Robben, Van Persie (Lens, 79.). Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
Gólszerző: Xabi Alonso (27. – 11-esből), ill. Van Persie (44., 72.), Robben (53., 80.), De Vrij (64.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

BEHARANGOZÓ ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 1 1 5–1 +4 3
2. Chile 1 1 3–1 +2 3
3. Ausztrália 1 1 1–3 –2 0
4. Spanyolország 1 1 1–5 –4 0
A B-CSOPORT PROGRAMJA
B-CSOPORT
3 2014. 06. 13., 21:00 Salvador Spanyolország–Hollandia 1–5
4 2014. 06. 14., 00:00 Cuiabá Chile–Ausztrália
20 2014. 06. 18., 18:00 Porto Alegre Ausztrália–Hollandia
19 2014. 06. 18., 21:00 Rio de Janeiro Spanyolország–Chile
35 2014. 06. 23., 18:00 Curitiba Ausztrália–Spanyolország
36 2014. 06. 23., 18:00 Sao Paulo Hollandia–Chile

KERETEK

Hollandia
Kapusok: 1 Jasper Cillessen (Ajax), 23 Tim Krul (Newcastle United – angol), 22 Michel Vorm (Swansea City – walesi, PL)
Védők: 5 Daley Blind (Ajax), 7 Daryl Janmaat (Feyenoord), 14 Terence Kongolo (Feyenoord), 4 Bruno Martins Indi (Feyenoord), 2 Ron Vlaar (Aston Villa – angol), 13 Joël Veltman (Ajax), 12 Paul Verhaegh (Augsburg – német), 3 Stefan de Vrij (Feyenoord)
Középpályások: 16 Jordy Clasie (Feyenoord), 18 Leroy Fer (Norwich City – angol), 8 Jonathan de Guzmán (Swansea City – walesi, PL), 6 Nigel de Jong (AC Milan – olasz), 10 Wesley Sneijder (Galatasaray – török), 20 Georginio Wijnaldum (PSV)
Támadók: 21 Memphis Depay (PSV), 19 Klaas-Jan Huntelaar (Schalke 04 – német), 15 Dirk Kuyt (Fenerbahce – török), 17 Jeremain Lens (Dinamo Kijev – ukrán), 9 Robin van Persie (Manchester United – angol), 11 Arjen Robben (Bayern München – német)
Szövetségi kapitány: Louis van Gaal

Spanyolország
Kapusok: 1 Iker Casillas (Real Madrid), 23 Pepe Reina (Napoli – olasz), 12 David de Gea (Manchester United – angol)
Védők: 15 Sergio Ramos (Real Madrid), 3 Gerard Piqué (Barcelona), 2 Raúl Albiol (Napoli – olasz), 4 Javier Martínez (Bayern München – német), 5 Juanfran (Atlético Madrid), 18 Jordi Alba (Barcelona), 22 César Azpilicueta (Chelsea – angol)
Középpályások: 8 Xavi Hernández (Barcelona), 14 Xabi Alonso (Real Madrid), 6 Andrés Iniesta (Barcelona), 17 Koke (Atlético Madrid), 16 Sergio Busquets (Barcelona), 20 Santi Cazorla (Arsenal – angol), 10 Cesc Fabregas (Barcelona), 13 Juan Mata (Manchester United – angol), 21 David Silva (Manchester City – angol)
Támadók: 11 Pedro Rodríguez (Barcelona), 19 Diego Costa (Atlético Madrid), 7 David Villa (Atlético Madrid), 9 Fernando Torres (Chelsea – angol)
Szövetségi kapitány:
Vicente del Bosque

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik