Robben szerint ez nem visszavágó, Van Gaalt már kritizálják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.13. 15:14
null
Arjen Robben a spanyolok ellen aligha mutathat be ilyen trükköket (Fotó: Action Images)
A második játéknapon igazi csemegével folytatódik a tegnap elkezdődött világbajnokság, ugyanis a B-csoport nyitó mérkőzésén, 21 órától Spanyolország Hollandiával csap össze. A kvartett másik meccsén éjfélkor Chile Ausztráliával méri össze erejét, míg a nap első találkozóján, 18 órakor Mexikó és Kamerun küzd azért, hogy Brazília nyomába eredjen.

VB-HÁTTÉR
Vb-menetrend
Csapatok, játékosok
Hazaadás – exkluzív anyagok
Vb-csoportbemutatók
Vb-történelem
Letölthető szurkolói szoftver
Az összes vb-mez

Salvador brazilosan várja a sajtóban a 2010-es finálé „visszavágójaként” tunningolt Spanyolország–Hollandia mérkőzést: a város hiába volt rendező a tavalyi Konföderációs Kupán, a tudósítások szerint nem épp százszázalékos készültséggel várja a B-csoport első meccsét. Az hagyján, hogy a helyszínre csak óriási porfelhőben lehet eljutni az út mellett haszontalanul felhalmozott homokkupacok miatt, az már aggasztóbb, hogy az új beléptetőrendszer elemei is kibontatlanul hevernek a kapuk mellett.

„Ilyen a brazil stílus. Mindent az utolsó pillanatra hagyunk” – nyilatkozta Maria Flavio a Guardiannek, csak azt nem tette hozzá, hogy marad még későbbre is teendő.

Ezzel szemben a spanyol és a holland játékosok úgy érzik, maximálisan felkészültek a nap eseményére. A kisebb sérülésekkel bajlódó Robin van Persie is leszögezte, hogy ágyék- és térdproblémái nem akadályozzák pályára lépését. „Az elmúlt napokat végigedzettem, nincs semmi gond. Készen állok a meccsre. Amúgy is már vagy hat éve különböző nyűgökkel és fájdalmakkal játszom, mindig van valami, és ezekkel együtt kell élni” – fogalmazta meg a profi futballista harminc feletti általános közérzetét a Manchester United csatára.

DEL BOSQUE–VAN GAAL HARMADSZOR
• Először ismétlődik meg egy vb-döntő párosítása a következő vb első körében.
• Ez lesz a 11. spanyol–holland meccs, az eddigi mérleg spanyol szemszögből: 5–1–4. Az egyetlen vb-meccs a négy évvel ezelőtti finálé volt (1–0), az egyetlen döntetlen 1987-ből, egy barcelonai felkészülési meccsről való.
• A két edző útja már két El Clásicón is keresztezte egymást, Del Bosque mérlege jobb: egyszer 3–0-ra nyert a Real Madrid, egyszer pedig nem született gól.
• A spanyoloknál csupán két olyan labdarúgó van, akinek csapata nem kvalifikálta magát a BL következő szezonjára, a két MU-játékos, David de Gea és Juan Mata. (Plusz David Villa időközben elmegy világot látni előbb Melbourne-be, majd New Yorkba.)
• A hollandok a legutóbbi hét alkalommal sikerrel vették a csoportkört.
• A vb-selejtezőkön Robin van Persie volt a legeredményesebb Európában, 11 góllal.

Van Persie góljaira szüksége is lenne az oranjének, hiszen borítékolható, hogy az ezen a szinten tapasztalatlan védelem mellett a hollandok számára meghatározó lesz, miként teljesítenek a kulcsemberek. A támadóhoz hasonlóan a legfrissebb hírek szerint Jonathan de Guzmán végleg maga mögött tudta a húzódását, így a 100. válogatottságára készülő Wesley Sneijder mellett ő is helyet kaphat a középpályán.

Amelynek nem lesz egyszerű dolga, mert egyrészt bizonyosan megérzi a Van Gaal-alapember, a vb-ről sérülés miatt lemaradó Kevin Strootman hiányát, másrészt a világ egyik legösszeszokottabb és legtapasztaltabb rendszerét kellene egyszerre hatékonyan megszűrnie és átjátszania. A hollandok kapitánya mindenesetre – érthetően – a beszámolók szerint nem hajlandó „feltett kézzel” nekivágni a meccsnek, a korábban általában használt 4–3–3-as felállást ezért mára az 5–3–2-es válthatja, miután a Wales elleni felkészülési meccsen nem volt elégedett a 4–4–2 működésével. Hollandiában azonban egyáltalán nem általános a vélekedés arról, hogy – Strootman hiánya ide vagy oda – jó ötlet megváltoztatni az eddigi szisztémát.

„Az öt-három-kettőre váltás nem egy egyszerű átállás, jelentős átalakulást igényel, és ilyen rövid idő alatt rengeteg figyelmet vár el a játékosoktól – fogalmazott kritikusan az előző szövetségi kapitány, Bert van Marwijk.

VIDAL A PÁLYÁN, BRESCIANO A PADON
Ausztrália és Chile nem először találkozik a vb-k történetében, igaz, az 1974-es 0–0-t aligha lehet felhozni kedvcsinálóként, az ausztrálok számára mindenesetre abból a szempontból pozitív, hogy az egyetlen a 10 vb-meccsük közül, amelyen nem kaptak gólt. A statisztika szerint sem a Socceroosnak áll amúgy a zászló: négy meccset játszottak összesen a dél-amerikaiakkal, és a másik hármat egyaránt elveszítették, összesen egy gólt szerezve.

A meccs előtt Jorge Sampaoli elmondta, hogy Arturo Vidal valószínűleg pályára lép, a selejtezők során a chileiek legeredményesebb (5 gól) játékosa az elmúlt három napban egyaránt végig tudta dolgozni az edzéseket. Gary Medel – akit klubjában, a Cardiff Cityben általában középpályásként vesznek számításba – ennek is következtében hátra kerülhet a védelembe, ahol nagyobb szükség lehet rá. A vb-nek a legrosszabb világranglista-helyezéssel (62.) nekivágó ausztráloknál ugyanakkor alighanem csak padozik Mark Bresciano: a veterán középpályást hátfájások nyúzzák.

A spanyolok ugyanakkor óvatosan közelítenek Van Gaal újításaihoz, Xavi Hernández például saját tapasztalatai nyomán nyilatkozhatta, hogy a Manchester United leendő menedzsere mindig képes a meglepetésre. „Hihetetlen emlékeim vannak róla. Ő volt gyakorlatilag az első profi edzőm, és sokkal tartozom neki. Nagyon határozott, egyenes ember, mindig jó volt velem, és száz százalékig bízott abban, amire képes vagyok” – mondta a katalán karmester.

Azt a spanyol és a holland játékosok is hangsúlyozták: ez a meccs nem valamiféle visszavágó. Ha valakinek, Arjen Robbennek ezt elhihetjük, a szélső alighanem élete végéig magával hordozza a johannesburgi fináléban elfecsérelt helyzeteket. „Nem hiszek a revánsban – mondta némi fájdalommal a Bayern villámléptű támadója. – Nem lehet összehasonlítani egy világbajnoki döntőt és egy csoportmeccset.”

Hasonló véleményen volt Vicente del Bosque is, a spanyol kapitány ráadásul érvelt is e mellett, miközben egyszerre próbálta gyengíteni a rivális önbizalmát. „Hollandia sokat változott az elmúlt négy évben, ha megnézzük arányaiban, azt hiszem, tizenhét-hat arányban vannak az újak és a régiek. Mi inkább fordítva vagyunk. Xavinak és Ikernek [Casillas], mint mindegyik másik játékosnak, saját története van. Ők például még együtt lettek [ifjúsági] világbajnokok 1999-ben Nigériában, mégsem beszélhetünk róluk úgy, mint veteránokról, sokkal inkább mint egy érett csapatról.”

A 2010-es vb-döntő kezdői és a ma esti várhatók. A spanyoloknál öt, a hollandoknál hét változás a posztok tekintetében
A 2010-es vb-döntő kezdői és a ma esti várhatók. A spanyoloknál öt, a hollandoknál hét változás a posztok tekintetében

S ha már Casillas: amennyiben a kapuvédő ma kapott gól nélkül tudja le a Hollandia elleni meccsét is, újabb egyéni rekorddal büszkélkedhet majd: jelenleg tartó szériája 433 percnyi góltalanságot számlál, amivel csak 7. a rangsorban, ám ha ma is hibátlan marad, hat zseniális poszttársát (Gordon Banks, Leao, Gianluigi Buffon, Sepp Maier, Peter Shilton és Walter Zenga) is felülmúlja, és átadja a múltnak Zenga 1990-es, 517 percet számláló csúcsát.



A-CSOPORT: JOBBAN HARAPNAK-E A PÉNZTŐL A „SZELÍDÍTHETETLEN OROSZLÁNOK”?
Mexikó 50. vb-meccsére készül Kamerun ellen, a találkozó előtt nem jó előjel az El Tri számára, hogy még sosem győzött le afrikai csapatot világbajnokságon: 1978-ban 3–1-re kikapott Tunéziától, míg 2006-ban Angola (0–0), 2010-ben a Dél-afrikai Köztársaság (1–1) ellen jött egy-egy döntetlen. Kamerun elmúlt négy vb-fellépése ugyanakkor zakóval zárult, így „szelídíthetetlen oroszlánok” számára is akad javítanivaló, s miután az anyagiakban sikerült előrelépniük, a hazai közvélemény nyilvánvalóan joggal várja el Samuel Eto'óéktól, hogy ez a teljesítményben is megmutatkozzon.

VB 2014
A 2. JÁTÉKNAP PROGRAMJA

B-CSOPORT

SPANYOLORSZÁG–HOLLANDIA – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Salvador, Arena Fonte Nova; 21.00 (tv: M1). Vezeti: Rizzoli (olasz)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
SPANYOLORSZÁG:
Casillas – Azpilicueta, Sergio Ramos, Piqué, Jordi Alba – Xabi Alonso, Busquets – D. Silva, Xavi, Iniesta – Diego Costa. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
HOLLANDIA: Cillessen – Janmaat, Vlaar, De Vrij, Martins Indi, Blind – De Guzmán, Sneijder, N. de Jong – Robben, Van Persie. Szövetségi kapitány: Louis van Gaal

CHILE–AUSZTRÁLIA – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Cuiabá, Arena Pantanal; szombat, 00.00 (tv: M1). Vezeti: Doue (elefántcsontparti)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
CHILE: Bravo – Isla, Medel, Mena, Jara – Aránguiz – M. Díaz, F. Gutiérrez, Valdivia – A. Sánchez, Vargas. Szövetségi kapitány: Jorge Sampaoli
AUSZTRÁLIA: Ryan – Franjic, Spiranovic, Wilkinson, Davidson – Milligan, Jedinak, Vidosic – Leckie, T. Cahill, Oar. Szövetségi kapitány: Ange Postecoglou

A-CSOPORT
MEXIKÓ–KAMERUN – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Natal, Arena das Dunas; 18.00 (tv: M1). Vezeti: Roldán (kolumbiai)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
MEXIKÓ: Ochoa – Aguilar, Rodríguez, R. Márquez, Moreno, Layún – Herrera, Vázquez, Guardado – G. dos Santos, Peralta. Szövetségi kapitány: Miguel Herrera
KAMERUN: Itandje – Nyom, Matip, N’Koulou, Bedimo – Makoun, A. Song, Mbia – Moukandjo, Eto’o, Choupo-Moting. Szövetségi kapitány: Volker Finke

AZ A- ÉS A B-CSOPORT PROGRAMJA
A-CSOPORT
1 2014. 06. 12., 22:00 Sao Paulo Brazília–Horvátország 3–1
2 2014. 06. 13., 18:00 Natal Mexikó–Kamerun
17 2014. 06. 17., 21:00 Fortaleza Brazília–Mexikó
18 2014. 06. 19., 00:00 Manaus Kamerun–Horvátország
33 2014. 06. 23., 22:00 Brazíliaváros Kamerun–Brazília
34 2014. 06. 23., 22:00 Recife Horvátország–Mexikó
B-CSOPORT
3 2014. 06. 13., 21:00 Salvador Spanyolország–Hollandia
4 2014. 06. 14., 00:00 Cuiabá Chile–Ausztrália
20 2014. 06. 18., 18:00 Porto Alegre Ausztrália–Hollandia
19 2014. 06. 18., 21:00 Rio de Janeiro Spanyolország–Chile
35 2014. 06. 23., 18:00 Curitiba Ausztrália–Spanyolország
36 2014. 06. 23., 18:00 Sao Paulo Hollandia–Chile

A-CSOPORT

Mexikó
Kapusok: 1 José de Jesús Corona (Cruz Azul), 13 Guillermo Ochoa (Ajaccio – francia), 12 Alfredo Talavera (Toluca)
Védők: 4 Rafael Márquez (León), 5 Diego Reyes (Porto – portugál), 7 Miguel Layún (América), 22 Paul Aguilar (América), 18 Andrés Guardado (Leverkusen – német), 15 Héctor Moreno (Espanyol – spanyol), 2 Francisco Rodríguez (América), 3 Carlos Salcido (Tigres UANL), 16 Miguel Ponce (Deportivo Toluca)
Középpályások: 21 Carlos Pena (León), 6 Héctor Herrera (Porto – portugál), 17 Isaác Brizuela (Toluca), 8 Marco Fabián (Cruz Azul), 23 José Juan Vázquez (León), 20 Javier Aquino (Villarreal – spanyol)
Támadók: 14 Javier „Chicharito" Hernández (Manchester United – angol), 10 Giovani dos Santos (Villarreal – spanyol), 9 Raúl Jiménez (América), 11 Alan Pulido (Tigres), 19 Oribe Peralta (Santos Laguna)
Szövetségi kapitány: Miguel Herrera

Kamerun
Kapusok: 16 Charles Itandje (Konyaspor – török), 23 Sammy N'Djock (Fethiyespor – török), 1 Loic Feudjou (Coton Sport)
Védők: 22 Allan Nyom (Granada – spanyol), 5 Dany Nounkeu (Besiktas – török), 4 Cédric Djeugoué (Coton Sport), 14 Aurélien Chedjou (Galatasaray – török), 3 Nicolas N'Koulou (Marseille – francia), 12 Henri Bedimo (Lyon – francia), 2 Benoit Assou-Ekotto (QPR – angol)
Középpályások: 18 Enoh Eyong (Antalyaspor – török), 11 Jean Makoun (Rennes – francia), 21 Joël Matip (Schalke – német), 17 Stéphane Mbia (Sevilla – spanyol), 7 Landry N'Guémo (Bordeaux – francia), 6 Alexandre Song (Barcelona – spanyol), 20 Edgar Salli (Lens – francia)
Támadók: 9 Samuel Eto'o (Chelsea – angol), 13 Maxim Choupo-Moting (Mainz – német), 8 Benjamin Moukandjo (Nancy – francia), 10 Vincent Aboubakar (Lorient – francia), 15 Pierre Webó (Fenerbahce – török), 19 Fabrice Olinga (Zulte Waregem – belga)
Szövetségi kapitány: Volker Finke (német)

B-CSOPORT

Ausztrália
Kapusok: 1 Mathew Ryan (FC Bruges – belga), 12 Mitchell Langerak (Borussia Dortmund – német), 18 Eugene Galekovic (Adelaide United)
Védők: 3 Jason Davidson (Heracles Almelo – holland), 6 Matthew Spiranovic (Western Sydney Wanderers), 2 Ivan Franjic (Brisbane Roar), 8 Bailey Wright (Preston North End – angol), 19 Ryan McGowan (Santung Luneng Tajsan – kínai), 22 Alex Wilkinson (Csonbuk Hyundai Motors – dél-koreai)
Középpályások: 13 Oliver Bozanic (Luzern – svájci), 23 Mark Bresciano (al-Garafa – katari), 16 James Holland (Austria Wien – osztrák), 15 Mile Jedinak (Crystal Palace – angol), 17 Matt McKay (Brisbane Roar), 5 Mark Milligan (Melbourne Victory), 20 Dario Vidosic (Sion – svájci), 14 James Troisi (Atalanta – olasz), 21 Massimo Luongo (Swindon – angol), 11 Tommy Oar (Utrecht – holland)
Támadók: 4 Tim Cahill (New York Red Bulls – egyesült államokbeli), 7 Mathew Leckie (FSV Frankfurt – német), 10 Ben Halloran (Fortuna Düsseldorf – német), 9 Adam Taggart (Newcastle Jets)
Szövetségi kapitány: Ange Postecoglou

Chile
Kapusok: 1 Claudio Bravo (Real Sociedad – spanyol), 23 Johnny Herrera (Universidad de Chile), 12 Cristopher Toselli (Universidad Católica)
Védők: 3 Miiko Albornoz (Malmö – svéd), 17 Gary Medel (Cardiff City – walesi, PL), 18 Gonzalo Jara (Nottingham Forest – angol), 13 José Rojas (Universidad de Chile), 2 Eugenio Mena (Santos – brazil), 4 Mauricio Isla (Juventus – olasz)
Középpályások: 10 Jorge Valdivia (Palmeiras – brazil), 16 Felipe Gutiérrez (Twente – holland), 19 José Pedro Fuenzalida (Colo-Colo), 5 Francisco Silva (Osasuna – spanyol), 8 Arturo Vidal (Juventus – olasz), 20 Charles Aránguiz (Internacional – brazil), 21 Marcelo Díaz (FC Basel – svájci), 6 Carlos Carmona (Atalanta – olasz)
Támadók: 7 Alexis Sánchez (Barcelona – spanyol), 22 Esteban Paredes (Colo-Colo), 11 Eduardo Vargas (Valencia – spanyol), 15 Jean Beausejour (Wigan Athletic – angol), 9 Mauricio Pinilla (Cagliari – olasz), 14 Fabián Orellana (Celta Vigo – spanyol)
Szövetségi kapitány: Jorge Sampaoli (argentin)

Hollandia
Kapusok: 1 Jasper Cillessen (Ajax), 23 Tim Krul (Newcastle United – angol), 22 Michel Vorm (Swansea City – walesi, PL)
Védők: 5 Daley Blind (Ajax), 7 Daryl Janmaat (Feyenoord), 14 Terence Kongolo (Feyenoord), 4 Bruno Martins Indi (Feyenoord), 2 Ron Vlaar (Aston Villa – angol), 13 Joël Veltman (Ajax), 12 Paul Verhaegh (Augsburg – német), 3 Stefan de Vrij (Feyenoord)
Középpályások: 16 Jordy Clasie (Feyenoord), 18 Leroy Fer (Norwich City – angol), 8 Jonathan de Guzmán (Swansea City – walesi, PL), 6 Nigel de Jong (AC Milan – olasz), 10 Wesley Sneijder (Galatasaray – török), 20 Georginio Wijnaldum (PSV)
Támadók: 21 Memphis Depay (PSV), 19 Klaas-Jan Huntelaar (Schalke 04 – német), 15 Dirk Kuyt (Fenerbahce – török), 17 Jeremain Lens (Dinamo Kijev – ukrán), 9 Robin van Persie (Manchester United – angol), 11 Arjen Robben (Bayern München – német)
Szövetségi kapitány: Louis van Gaal

Spanyolország
Kapusok: 1 Iker Casillas (Real Madrid), 23 Pepe Reina (Napoli – olasz), 12 David de Gea (Manchester United – angol)
Védők: 15 Sergio Ramos (Real Madrid), 3 Gerard Piqué (Barcelona), 2 Raúl Albiol (Napoli – olasz), 4 Javier Martínez (Bayern München – német), 5 Juanfran (Atlético Madrid), 18 Jordi Alba (Barcelona), 22 César Azpilicueta (Chelsea – angol)
Középpályások: 8 Xavi Hernández (Barcelona), 14 Xabi Alonso (Real Madrid), 6 Andrés Iniesta (Barcelona), 17 Koke (Atlético Madrid), 16 Sergio Busquets (Barcelona), 20 Santi Cazorla (Arsenal – angol), 10 Cesc Fabregas (Barcelona), 13 Juan Mata (Manchester United – angol), 21 David Silva (Manchester City – angol)
Támadók: 11 Pedro Rodríguez (Barcelona), 19 Diego Costa (Atlético Madrid), 7 David Villa (Atlético Madrid), 9 Fernando Torres (Chelsea – angol)
Szövetségi kapitány:
Vicente del Bosque

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek