Vb 2014: brazil nosztalgiagála az előző vb helyszínén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.05. 20:01
null
Az első félidőben még sárga felsőben örültek góljaiknak a brazilok – aztán kékre váltottak (Fotó: Reuters)
Brazília gálaelőadást rendezett Johannesburgban, a négy évvel ezelőtti labdarúgó-világbajnokság egyik helyszínén, Luiz Felipe Scolari csapata a mesterhármast jegyző Neymar vezérletével 5–0-ra legyőzte Dél-Afrikát. Két vb-résztvevő találkozott Pireuszban, Dél-Korea 2–0-ra legyőzte Görögországot, a magyar válogatott leendő Eb-selejtezőbeli csoportellenfelét. Algéria simán legyőzte Szlovéniát, Ghána kikapott Montenegróban.

Johannesburgban bántóan kevés néző előtt fogadta a négy évvel ezelőtti világbajnokságnak otthont adó Dél-Afrika az idei tornának otthont adó Brazíliát. A vuvuzelák persze szóltak, így valamit visszakaptunk a 2010-es hangulatból. Mivel Luiz Felipe Scolarinak ez volt az utolsó alkalma a bő vb-keret kihirdetése előtt, hogy a legjobbjaival meccseljen, így aki a csapatba került, láthatóan odatette magát.

Ennek köszönhetően már a 10. percben vezetést szerzett a sárga mezes vendégcsapat: Hulk indította az ő helyén meglóduló Oscart, aki nem passzolt középre Neymarhoz, hanem finom jobblábas mozdulattal átemelte a kapujából kifutó Ronwen Williamset (0–1). A hazai csapat ezután sem igen találkozott a labdával, többnyire közelről figyelte, ahogy adogatnak a brazilok, és építgetik támadásaikat.

Több helyzet kimaradt, mielőtt Paulinho a kezdőkörből indította a három dél-afrikai védő között meginduló Neymart. A Barcelona csatára passzolhatott volna Frednek is, de inkább meglódult a labdával, és ballal erős lapos lövést zúdított 16 méterről a kapu közepébe – Williamsnek arra sem volt ideje, hogy összezárja két lábát. 0–2

A szünetben a brazilok az új kék váltómezükre cserélték a sárga felsőt, és Neymar 22 másodperc alatt megszerezte benne a második gólját: Fred passza után kiugorva a 16-oson kívülről átemelte a kapujából kifutó Williamset. 0–3

A gólok sorát Fernandinho nyújtotta, a 79. percben hatalmas bombát zúdított a kapuba. 0–4

A hajrára is maradt egy gól, Neymar a 91. percben állította be a végeredményt, és mesterhármassal jelezte, hogy kihagyhatatlan a brazil válogatottból. 0–5

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

Pireuszban két vb-résztvevő találkozott egymással, nem titkolt stratégiával: a görögök Japánra, a dél-koreaiak Oroszországra és Belgiumra hangoltak csoportriválisaik közül. Az ázsiai csapat szerzett vezetést, Pak Csu Jung, az Arsenal Watfordnak kölcsönadott csatára hosszú idő után a válogatottba visszatérve azonnal betalált: Szon Heung Min bal oldalról előreívelt labdáját a tizenhatoson belül hagyta lepattanni, majd nyolc méterről a kapuba bombázta.

A dél-koreaiak a fordulás után növelték előnyüket a magyar válogatott Eb-selejtezős csoportellenfelével szemben, a Ku Dzsa Csol passza után Szon Heung Min volt eredményes. Dél-Korea végül 2–0-ra legyőzte Eb-selejtezős csoportellenfelünket.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A csoportkörben Dél-Koreával, Oroszországgal és Belgiummal összekerülő, előre lesajnált Algéria Szlovéniát fogadta, és simán legyőzte – bár a szlovénok közel sem annyira jók, mint egy évtizede, azért figyelemre méltó siker ez az észak-afrikaiaktól.

A ghánai válogatott Podgoricába látogatott, és már az első percben hátrányba került: David Addy szabálytalansága után Montenegró tizenegyest kapott, amelyet Dejan Damjanovic értékesített. Ghána ezután mezőnyfölényben játszott, kétszer annyit birtokolta a labdát, mint az európai csapat, de nem tudott egyenlíteni.

A bosnyák válogatott meglepő, 2–0-s vereséget szenvedett Egyiptomtól. Egyiptom egy kontra után szerzett vezetést: Gedo ugrott meg a bal oldalon, majd okosan a hosszúba gurított. A második gólt a leshatárról kilépő, a bosnyák védelem nagyon rossz lesre állítási kísérletét kihasználó Mohamed Szalah szerezte.

Bosznia-Hercegovina 2013 nyara óta hét válogatott mérkőzéséből négyet is elveszített – a világbajnokság egyetlen abszolút újonc csapata az Egyesült Államoktól, Szlovákiától, Argentínától és most Egyiptomtól kapott ki ebben az időszakban. Bosznia felkészülése az Elefántcsontpart és Mexikó elleni mérkőzéssel folytatódik, Dzekóék első vb-csoportmeccse Argentína ellen lesz, június 16-án.

VB 2014, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

DÉL-AFRIKA–BRAZÍLIA 0–5 (0–2)
Johannesburg
BRAZÍLIA:
Júlio César – Rafinha, Thiago Silva, David Luiz (Dante, 64.), Marcelo (Dani Alves, 58.) – Fernandinho, Paulinho (Luiz Gustavo, a szünetben), Oscar (Willian, a szünetben) – Hulk (Ramires, a szünetben), Neymar, Fred (Jo, 62.). Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari
G:
Oscar (10.), Neymar (41., 46., 90.), Fernandinho (79.)

GÖRÖGORSZÁG–DÉL-KOREA 0–2 (0–1)
Pireusz
GÖRÖGORSZÁG:
Glykosz – A. Papadopulosz, Toriszidisz (Cavellasz, 82.), Manolasz, Holevasz – Kacuranisz, Maniatisz (Karagunisz, a szünetben), Ciolisz (D. Papadopulosz, 59.) – Szamarasz, Mitroglu (Fetfacidisz, 60.), Szalpingidisz (Hrisztodulopulosz, a szünetben). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
DÉL-KOREA: Dzsung Szung Rjong – Kim Jung Gvon, Hong Dzsong Ho, Kim Dzsin Szu, Li Jong – Ki Szung Jong (Ha Dae Szung, 86.), Li Csung Jong, Ku Dzsa Csol (Li Keun Ho, 85.), Han Kuk Jung – Pak Csu Jung (Kim Sin Vuk, a szünetben), Szon Heung Min (Kim Bo Kjung, 73.). Szövetségi kapitány: Hong Mjung Bo
G: Pak Csu Jung (18.), Szon Heung Min (55.)

MONTENEGRÓ–GHÁNA 1–0 (1–0)
Podgorica
GHÁNA:
Kwarasey – Jonathan Mensah, Addy (Inkoom, a szünetben), Akaminko, Opare – Essien (K. Asamoah, 66.), Wakaso (Muntari, a szünetben), Agyemang Badu (Adomah, a szünetben), Atsu (Gyan, 76.) – J. Ayew (K-P. Boateng, 58.), Waris. Szövetségi kapitány: Kwasi Appiah
G: Damjanovics (1. – 11-esből)

ALGÉRIA–SZLOVÉNIA 2–0 (1–0)
Blida
ALGÉRIA:
Zemamus – Mandi, Cadamuro, Bugerra (Hallis, 63.), Gulam – Taider (Jebda, 76.), Mosztefa (Lacen, 55.), Bentaleb – Dzsabu (Ferhat, 61.), Szudani (Kadir, 85.), Szlimani (Dzsebur, 71.). Szövetségi kapitány: Vahid Halilhodzic
G: Szudani (45+3.), Taider (56.)

BOSZNIA-HERCEGOVINA–EGYIPTOM 0–2 (0–0)
Innsbruck, Tivoli.

Bosznia-H.: Begovic – Mujdza (Hadzic, a szünetben), Bicakcic, Spahic, Kolasinac (Vranjes, a szünetben) – Salihovic, Medunjanin, Muratovic (Susic, 11.; Vrsajevic, 79.) – Ibisevic (Visca, 63.), Lulic (Hajrovic, 62.) – Dzeko. Szövetségi kapitány: Safet Susic
Gólszerző: Gedo (52.), Szalah (64.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik