„Negyedosztályú” kapust neveztek az angolok az Eb-re

2012.05.25. 10:58
null
Butland tán maga sem hiszi, <br />hogy utazhat az Eb-re (Fotó: Action Images)
Az angol válogatott csütörtöki edzésén eltörte az ujját John Ruddy, a Norwich City kapusa, aki így nem utazhat el a lengyel–ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra.

Az angol szövetség hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint John Ruddy még (nézőként) elutazik az angol kerettel a Norvégia elleni felkészülési mérkőzésre, de ezt követően visszatér klubjához.

Helyére a mindössze 19 éves Jack Butland került, aki a Birmingham City utánpótlás-válogatott kapusa, de még angol másodosztályú tapasztalata sincs, mert csapata kölcsönadta a negyedik ligában (League Two) szereplő Cheltenhamnek. Összesen huszonnégy felnőtt bajnoki mérkőzésen védett eddig.

Az igen tehetségesnek tartott, az olimpiai kerettagságra eséllyel pályázó Butlandet a hírek szerint a Manchester United és a QPR is figyeli.

Az ifjú kapuvédőnek nyilvánvalóan nulla az esélye az Eb-szereplésre (Joe Hart pozíciója első számú kapusként megkérdőjelezhetetlen, mögötte Robert Green a tartalék), de meghívása jelzi: Roy Hodgsonnak nem éppen bőséges a merítési lehetősége, ha kapusokról van szó. Ezt egyébiránt maga is elismerte:

„Meg kell érteniük, hogy nem nagyon van miből válogatnom” – mondta.

Az angolok csütörtöki edzésén kisebb sérüléssel küszködött Danny Welbeck és Glen Johnson is.

AZ ANGOL KERET – KATTINTSON A NEVEKRE AZ ADATLAPOK MEGTEKINTÉSÉHEZ!
Kapusok: Robert Green (West Ham United), Joe Hart (Man. City), Jack Butland (Birmingham City)
Védők: Glen Johnson (Liverpool), Phil Jones (Man. United), John Terry (Chelsea), Joleon Lescott (Man. City), Gary Cahill (Chelsea), Ashley Cole (Chelsea), Leighton Baines (Everton)
Középpályások: Theo Walcott (Arsenal), Stewart Downing (Liverpool), Alex Oxlade-Chamberlain (Arsenal), Steven Gerrard (Liverpool), Gareth Barry (Man. City), Frank Lampard (Chelsea), Scott Parker (Tottenham), Ashley Young (Man. United), James Milner (Man. City)
Támadók: Wayne Rooney (Man. United), Danny Welbeck (Man. United), Andy Carroll (Liverpool), Jermain Defoe (Tottenham)
Szövetségi kapitány: Roy Hodgson

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.02.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik